Hogyan alakult a kezdés ezen az idegen, andalúziai helyszínen?
Új pálya volt számomra, amelyen tekintélyes, nagyjából 70 főt számláló mezőny jött össze. Ráadásul a mezőny színvonala is igen erős volt, az első napokban tett megfigyelésünk szerint húszan emelkedtek ki gyorsaságukkal a többiek közül, és az első tíz közül bárki esélyesnek látszott a győzelemre. Szerencsére úgy tűnt, én is köztük lehetek – bár a szerdai napon még a pályatanulással foglalkoztam, de pár kör alatt már egészen jó köröket futottam, ráadásul én jegyeztem a leggyorsabb időt a tesztelők közül, noha tudtuk, hogy a mérvadóbb a csütörtök lesz, hiszen akkorra érkezett meg mindenki a helyszínre. Aznap már kicsit romlott a tempóm, az igazi hideg zuhanyt pedig a péntek jelentette, amikor egyszerűen semmi nem akart összeállni. Szerencsére, amikor már tétre kezdett menni a játék, visszatért az élet a technikába.
Összejött-e végül a vágyott erős eredmény?
A selejtező futamokat a második helyről kezdhettem meg, és az egyiken győznöm is sikerült, nem is akármilyen módon: az utolsó kör utolsó kanyarjában vettem át a vezetést egy olyan manőverrel, ami talán tízéves versenyzői karrierem legjobb előzése volt. Ezek után bizakodóan készültem a vasárnapi döntőkre, az elsőn rögtön a 4. rajthelyről indulhattam. A startnál viszont nem jött jól, hogy a külső íven álltam, a szűk első kanyar a belül lévőknek kedvezett, így visszaestem a nyolcadik hely környékére, és hosszas csaták után ötödikként értem be. Ennek fényében a második döntőnek úgy vághattam neki, hogy ha behozom a gépet az első három helyre, akkor jó eséllyel meglesz az összetett dobogó is. A rajt egy nagy balesetet hozott, ami miatt „slow procedure” szerint folytatódott a verseny: ez megfelel a virtuális biztonsági autós szakasznak, azaz besoroltunk egymás mögé, és lassan körözgettünk, amíg biztonságossá nem vált a pálya. Ekkor figyeltem meg, hogy olyanok is kiestek, akik az első döntőben előttem végeztek, így magamban óhatatlanul is elkezdtem számolgatni, aminek a végén arra jutottam, hogy az aktuális pozícióm, a harmadik hely megőrzésével biztosan dobogós leszek a végelszámolásnál.
Amikor az újraindítást követően megelőzött egy versenyző, még nem aggódtam, hiszen ő nem jelentett veszélyt az összetettet tekintve, ám kiderült, hogy elég agresszíven vezet, és egyik visszaelőzési kísérletemnél úgy rám rántotta a gokartját, hogy majdnem ki is estem. Ezután próbáltam egy biztonságosabb helyen, komolyabb előkészítést követően elmenni mellette, de megint ugyanígy viselkedett: amint meglátta, hogy bebújtam mellé, már húzta is rám a kormányt, aminek következtében megforogtam. Nem lett ugyan vége a versenyemnek, de a jó helyezés reménye elszállt, így nagyon mérges voltam a történtek miatt. Remek lett volna egy Eb-fordulón hetven résztvevő közül dobogón kezdeni az évet.
Hogyan telnek a napjaid ezekben az unalmas időkben, és mik a kilátások az idei versenynaptárad tekintetében?
Bizakodom, hogy vége lesz ennek az őrültségnek, aztán minél hamarabb vissza tudok ülni a gokartba. Itthon sok edzéssel és szimulátorozással próbálom fenntartani a formámat, de nagyon idegőrlő ez a helyzet – nem is tudom, hogyan leszek képes kibírni. Az Eb első, belgiumi fordulója ugyan benne van még a naptárban május elejére, és persze iszonyatosan örülnék, ha úgy alakulna a helyzet, hogy biztonságosan el tudnánk menni versenyezni Genkbe, de nem látok rá sok esélyt, hogy meg lesz tartva a futam abban az időpontban.
