A Tolcsván élő tehetség folyamatosan bizonyítja rátermettségét, miközben az úszással is komolyan foglalkozik. Rengeteg terve van még a jövőre nézve, de egyelőre lehetőségeihez mérten bérgokartban igyekszik a legjobbá válni. Ehhez jó úton halad, idén az országos bajnokság SuperGP kategóriájának bajnoka lett, emellett a selejtezőkről megérdemelten szerzett helyet a világbajnokságra.

Itt a felnőttek között a 10. helyen zárt, Juniorban a 3. pozíció lett az övé, elérve minden idők legjobb magyar eredményét, valamint a futamgyőzelmek számában is felállított egy rekordot, és különleges élményekkel gazdagodott. „Számomra az egyik legélvezetesebb verseny a selejtezők során volt, amikor egy határozott és bátor előzéssel nyertem a második helyről a futamomat” – mondta Sajgó-Soós Tibor Gábor. A pilóta úgy látja, a bérgokart jó alapot adhat a későbbiekhez és sokat tanulhat a mezőny legjobbjaitól. „Aki sokat megy bérgokarttal, nagy tapasztalatot szerezhet, ez versenygokartba lépéskor sok pluszt adhat” – fejtette ki.

„Vannak a mezőnyben többszörös világbajnokok és nagy elismerés övezi őket. Teljes mértékben igyekszem figyelni rájuk már az edzéseken, hogy hol teljesítenek jobban” – árulta el, hogy miként tanulhat tőlük. Sajgó-Soós amellett, hogy komolyan veszi a felkészülést, nagy terveket fogalmazott meg. „Céljaim között szerepel, hogy megnyerjem az egyik vb-selejtezőt, amire Angliában vagy Svédországban lehet a legjobb esély. Szeretném megszerezni a világbajnoki címet is, ami nehézlesz, de talán már van rá reális esély” – mesélt jövő évi kilátásairól.