DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Csapatot és pilótát is a Mercedestől vett a McLaren

Negyedik versenysorozatában is bemutatkozott a McLaren, amely immáron a Formula-E-ben is szerepelteti a márkát. A csapat vezérigazgatója a neves gárda terjeszkedése mögötti okokról beszélt.

A harmadik generációs autók érkeztével új istállók is megjelentek a Formula-E mezőnyében, köztük a McLaren is, akik Extreme-E és IndyCar csapatuk után újabb versenysorozatba terjeszkedtek tovább Formula-1-es szereplésük mellett. A McLaren a Mercedes kivonulásának köszönhetően lépett be az elektromos szériába a kilencedik szezon kezdetén, és nem lesz könnyű dolguk, ha fel szeretnének érni elődjük sikereihez: az AlphaTaurihoz szerződött Nyck de Vriest és az Aston Martin újdonsült tartalékpilótáját, Stoffel Vandoorne-t alkalmazó német gárda az elmúlt két év egyéni és konstruktőri bajnoki címeit is bezsebelte. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown a Formula-E mexikóvárosi szezonnyitója előtt elmondta, mi vezetett a brit márka belépéséhez a szériába.

„A Mercedes úgy döntött, kiszáll a sportból, és a harmadik generáció érkeztével úgy éreztük, tiszta lappal indulhatunk, de természetesen tudjuk, sokat kell még tanulnunk” – idézi az amerikait a RacingNews365. „Hogy átvegyük az irányítást a legutóbbi két konstruktőri bajnokságot megnyerő csapat felett – ráadásul érintetlenül hagyjuk Ian James csapatfőnökkel az élen, aki sikerre vezette őket –, nagyszerű lehetőség volt, hiszen így már egy olyan létező csapattal kezdhettük meg a munkát, amely tudja, hogy kell nyerni.”



„Volt egy kisebb visszaállítás, úgyhogy úgy döntöttünk, belépünk a sportba, mivel láttuk, mekkora sikere volt rövid időn belül az Extreme-E csapatunknak a szurkolóink, dolgozóink és partnereink körében. Meg akartuk duplázni a lehetőségeinket, mivel fontos nekünk a fenntarthatóság. Izgatottak vagyunk amiatt, hogy a Mercedes dolgozói ezután McLaren-dolgozók lesznek. A Mercedesszel való történelmünket tekintve ez egy szép módja annak, hogy a Mercedes-családból McLaren-család legyen” – nyilatkozta Brown.

A várakozásoknak megfelelően jól kezdte a szezont a McLaren: noha René Rast technikai problémák miatt nem tudta befejezni a versenyt, az újonc Jake Hughes nagyszerű időmérős harmadik helyének köszönhetően végig az élmezőnyben harcolt a dobogós helyekért az év első ePrix-jén, végül ötödikként ért célba.

„René háromszoros DTM-bajnok, egy nagyon gyors és tapasztalt versenyző, aki szerepelt már a Formula-E-ben az elmúlt években. Jake-nek van előélete a Mercedesszel, tartalék- és szimulátorpilóta volt, szóval Ian úgy gondolta, elég jól ismeri a mérnököket, segített az autó fejlesztésében, és megérdemelte ezt a lehetőséget” – mondta a vezérigazgató a csapat versenyzőpárosáról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: