DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Formula-E: Dennis nyerte az első londoni versenyt

Hiába szerezte meg a pole-t a Mahindra brit versenyzője, Alex Lynn, végül csak a harmadik helyen ért célba, de így is hazai sikernek örvendhettek a London ePrix nézői az első futam után.

A hazai pályán versenyző Alex Lynn várhatta a pole-pozícióból a London ePrix első versenyét, miután megszerezte a pole-pozíciót a szombat délelőtti időmérő edzésen. A rajtot követően a mellőle induló honfitársát Jake Dennist sikerült maga mögött tartania, azonban a verseny későbbi szakaszában Dennis átvette a vezetést.

Lynn a verseny későbbi szakaszában próbálkozott Dennis megelőzésével, azonban az egyik alkalommal elfékezte magát, ezt pedig kihasználta a BMW-s: fölvette a második támadómódot és elhúzott a pole-ból induló honfitársa elől.

 

Tizenhárom perccel az első futam vége előtt Nyck de Vries egy egészen zseniális manőverrel ugrott be Sebastien Buemi mellé, ezzel átvéve tőle a harmadik helyet. Aztán nem sokkal a vége előtt de Vries elkapta Lynnt is, ezzel kialakítva a végeredményt.

Jake Dennis második győzelmét szerezte a Formula-E-ben, a brit fiatalember hazai pályán aratott domináns sikert, BMW i Andretti Motorsport versenyzője mögött Nyck de Vries és Alex Lynn ért célba. A brit győzelmével előrelépett másodiknak a világbajnoki pontversenyben, ahol mindössze kettő pont a lemaradása Sam Birddel szemben.



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: