DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Bird nyert, dobogón a Porsche és a Mercedes az FE-szezonnyitón

Régi ügyfélcsapat a két újonc óriás előtt – előzetesen elképzelhetetlen végeredménnyel zárult a Diriyah ePrix pénteki futama, amelyen a hatalmasakat előző Sam Bird ért elsőként célba, ám a debütáló Porsche és Mercedes is dobogóra került.

A pénteki szaúd-arábiai fordulóval megkezdődött a Formula-E hatodik szezonja, két új csapattal, immár 24 világszínvonalú versenyzővel és persze a szokásos fordulatokkal.

A rajt már-már valószerűtlenül simán ment, mind a huszonhárom autó simán eljött (Nico Müller a Dragon meghibásodása miatt nem tudott részt venni debütálóversenyén): Sims megőrizte a vezetést, nyakán az újoncként remekül kezdő Mercedes két autójával, Stoffel Vandoorne-nal és Nyck de Vriesszel. Mögöttük egy újabb Mercedes-motoros autó, Edoardo Mortara következett a Venturival, aki hamarosan kicsit leszakadt az élmezőnytől, feltartva maga mögött a Bird vezette üldözőket.

bird



A rutinos Bird volt a legagilisabb a mezőny elején, idővel sikerült áthámoznia magát Mortarán, majd mindkét kötelező támadó módot felhasználva megérkezett az előnyüket lassan elveszítő élen állókra, így taktikai előnybe is került, hiszen a Sims, Vandoorne, de Vries trióra még várt egy lehúzódás az ideális ívről, hogy felvegyék a maguk második támadó módját.

A Virgin britje viszont nem várakozott erre: a 45 perces versenyidő utolsó harmadába fordulva támadásba lendült, és szoros csatába bonyolódott az előtte állókkal. Elsőként de Vries esett vissza pár hellyel, majd Vandoorne megtámadása során a belga „az élre menekült”, sikeresen kifékezve Simst. Tíz perccel a vége előtt a Mercedes vezetett Vandoorne-nal, Bird azonban végül őt is megelőzte. A belga ekkor lehúzódott a támadó módért, amivel a harmadik helyre csúszott, és ekkor már nem is a Mercedes volt a legjobb újonccsapat, hanem a Porsche, amellyel André Lotterer a 7. helyről rajtolva szintén szépen lépegetett fölfelé.

Öt perccel a vége előtt a gyenge formát mutató Audival Daniel Abt a falnak csapódott, ami szükségessé tette a biztonsági autó közbelépését. Amikor újraindulhatott a csata, már csak két kör maradt hátra, az élen pedig Bird, Lotterer, Vandoorne, Rowland, Sims sorrendben követték egymást a fő esélyesek.

Birdnek sikerült meglógnia, autója első helyen való behozását pedig tovább segítette, hogy mögötte Lotterer egy hibával a többieket is lassította. A Virgin britje így megnyerte a Diriyah ePrix hétvégi első futamát az 5. helyről rajtolva, de ami az igazi szenzáció, az a két újonccsapat jelenléte a pódiumon: Lotterer a Porschéval 2., Vandoorne a Mercedesszel 3. lett, s mivel a Virgin az Audi motorjait használja, három német gyártó vette birtokba a szezonnyitó dobogóját.

Oliver Rowlanddel a Nissan lett a legjobb nem német motoros autó, akit Frijns, de Vries és Mortara követett, míg a pole-ból induló Sims a végére a 8. helyig esett vissza. A címvédő Jean-Eric Vergne feledhető futamot teljesített, amelyen a középmezőnyből kellett kiállnia műszaki hiba miatt a DS Techeetah-val.

Ezzel még nincs vége a szaúd-arábiai hétvégének, ahol ezúttal két versenyt rendeznek: szombaton egy újabb szabadedzés, időmérő és futam vár a mezőnyre.

 

A Diriyah ePrix első futamának végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
1 Sam Bird Virgin 46:17.371 34
2 André Lotterer Porsche 1.319 34
3 S.Vandoorne Mercedes 1.672 34
4 Oliver Rowland Nissan 1.944 34
5 Robin Frijns Virgin 3.983 34
6 Nyck de Vries Mercedes 4.560 34
7 Edoardo Mortara Venturi 5.122 34
8 Alexander Sims BMW 5.715 34
9 J.d'Ambrosio Mahindra 6.628 34
10 Mitch Evans Jaguar 7.048 34
11 Pascal Wehrlein Mahindra 7.460 34
12 Felipe Massa Venturi 8.166 34
13 Lucas di Grassi Audi 8.404 34
14 A.F.da Costa DS 8.853 34
15 Oliver Turvey NIO 10.172 34
16 James Calado Jaguar 11.572 34
17 Neel Jani Porsche 15.429 34
18 Max Guenther BMW 25.662 34
19 Brendon Hartley Penske 42.219 34
20 Ma Qing Hua NIO 1 kör 33
- Daniel Abt Audi - 29
- Jean-Éric Vergne DS - 21
- Sébastien Buemi Nissan - 3
- Nico Müller Penske nem indult 0
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: