DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Vergne azt kérte, csapattársa okozzon safety cart

A New Yorkban a Formula-E első kétszeres bajnokává vált Jean-Eric Verge ünneplését beárnyékolta, hogy a versenybírók lecsaptak rá egy sportszerűtlen rádióüzenet miatt. Felsejlettek a 2008-as Formula-1-es Szingapúri Nagydíj emlékképei.

Miután komoly pontelőnnyel érkezett a Formula-E szezonzárójára, Jean-Eric Vergne-nek nem kellett különösebben törnie magát egy kimagaslóan jó eredményért, sőt mint utólag kirajzolódott, akkor is hozzá került volna a bajnoki cím, ha egyetlen pontot sem szerez a két New York-i futam alatt. A DS Techeetah francia pilótája az egész hétvégét a középmezőnyben töltötte, és a vasárnapi versenyen bejött a 7. helyre, a szombatin azonban két balesetbe is belekeveredett, és mint az FIA vizsgálódása felfedte, meglehetősen idegesen versenyzett.

03419008_156



A hétvége során a versenyirányítás magához hívatta Vergne-t, hogy kérdőre vonja őt egy rádióüzenet miatt, amelyben azt kérte csapatától, szólítsák fel csapattársát, André Lotterert a pályán való leparkolásra, hogy ezzel előcsalogassa a biztonsági autót, így ő maga ne szakadjon le túlságosan a mezőnytől kényszerű bokszkiállása miatt. Versenymérnöke nem reagált a kérésre, ám a rádióüzenet felkeltette a versenybírók figyelmét, akik sportszerűtlen magatartás miatt büntetést szabtak ki a franciára. Ez a 17 pont előnnyel megszerzett bajnoki címét nem érinti, Vergne-t „csupán” egy nap közösségi munkára kötelezték az FIA szolgálatában, hasonlóan ahhoz, amikor tavaly az F1-ben Max Verstappen két ilyen büntetőnapot kapott a Brazil Nagydíjat követően az Esteban Oconnal való lökdösődés miatt – amelyekből egyet a holland éppen a Formula-E hétvégéjén, Marrakeshben töltött le.

Az FIA a versenyhétvége után kiadott közleményben fejtette ki az eset részleteit. Az első, szombati verseny nyitóköreiben a DS Techeetah mindkét pilótája belekeveredett abba a torlódásba, amit Sam Bird és a két Dragon előttük zajló csatája váltott ki Maximilian Günther megpördülésével. Az eset következtében Vergne és Lotterer is az első szárny cseréjére kényszerült, kettőjük közül a német veszítette a több időt, neki ugyanis még a falból is ki kellett kanalaznia autóját, mielőtt beért volna a bokszba. Mivel a Formula-E-ben egy verseny teljesítéséhez immár nincs szükség bokszkiállásra, a pilóták jelentős hátrányt szedtek össze a szárnycserével, Lotterer körhátrányba is került.

Eközben jelentkezett be Vergne a csapatrádióban, Lotterer pályán való megállítását kérve. A francia kétszer is elmondta üzenetét, ám arra nem érkezett reakció. Ekkor megkérdezte mérnökét, hogy hallották-e a kérését, mire igenló válasz jött, cselekedet azonban nem követte, Lotterer körhátrányban végül eljutott a kockás zászlóig.

A sors aztán úgy hozta, hogy amikor a második helyen haladva Sebastien Buemit támadó Alex Lynn alatt megadta magát a Jaguar, a brit már nem tudott visszagurulni a bokszba, így a pálya szélén állt meg, és ez idézte elő a Vergne által vágyott biztonsági autót. A bajnokaspiráns fel is zárkózhatott a többiekre, majd nagy csaták árán felküzdötte magát az egy pontot érő 10. helyre, ám az utolsó körben Felipe Massát túl rámenősen támadva ő okozott balesetet, így mégis kieséssel zárult a versenye.

Ez viszont nem tette semmissé a csapatrádióban leadott üzenetét, amit az FIA idéz is a közleményében: „Szóljatok Andrénak, hogy álljon meg, hogy kijöjjön a safety car.”

A versenybírók dokumentuma beszámol arról, Vergne hogyan magyarázta tettét: „A pályán lévő törmelékek miatt aggódott önmaga és versenyzőtársai biztonságáért, és kizárólag ebből az okból kérte a mérnökét, hogy szólítsák fel megállásra a 36-os autót [Lotterert]. A 25-ös autó versenyzője [Vergne] tudja, hogy az üzenete félreérthető volt. Utólagosan beismerte, hogy helytelen volt ezt mondania, különösen egy olyan nyilvános csatornán, ami a közönség számára is hozzáférhető, és amiről tudta, hogy a versenyirányítás is figyelheti. A versenybírók megállapították, hogy a 25-ös autó mérnöke nem reagált Vergne ezen üzenetére. A versenybírók ezt követően elfogadták Vergne magyarázatát, mindazonáltal ezen a szinten egy sportolónak kötelessége, hogy tisztességes és korrekt módon viselkedjen, példaképként szolgálva az autósportok minden szintjének szereplői számára.”

vergne2

Ezen indoklás következménye lett az egynapos közösségi munka Vergne számára, amit a nemzetközi sportkódex 12.3.1c cikkelyének megsértése, sportszerűtlen viselkedés miatt róttak ki rá. A bajnoki címével a zsebében a francia valószínűleg ezt minden rossz érzés nélkül teljesíti majd, noha tette valamennyire árnyékot vet a Formula-E utolsó hétvégéig fordulatos, eseménydús és sokesélyes szezonjára.

Vergne az Autosportnak még az ítélet véglegesítése előtt azt nyilatkozta, az autósport egészének jót tenne, ha kiszabnának rá valamilyen szankciót. „Bármilyen büntetést is adnak, örülni fogok neki, hiszen ezzel példát állítanának a versenyzők számára, engem is beleértve, hogy ne reklamáljunk a rádióban olyan dolgokért, amelyek a mi hasznunkat szolgálnák. A Formula-1-ben és a Formula-E-ben is mindenki ezt csinálja. Örömmel vállalom, hogy elviszem a balhét, ha ez véget vetne a biztonsági autó behívását vagy más versenyzők büntetését követelő rádiózásoknak.”

A büntetésének kihirdetése után azonban Vergne már kevesebb mellébeszéléssel fogalmazott: „Elhaladtam mellette, láttam hogy a csapattársam körhátrányban van, az autója sérült, az első szárnya lóg – ilyenkor természetes, hogy ilyet kérünk. Mindenki ezt tenné. Elvégre nem az volt a helyzet, hogy egészséges autóval pozíciókért csatázott volna. Csak azt kértem, hogy tegye az autót a falba, ilyesmi pedig már a múltban is történt.”

03418002_346

Vergne fejében talán a Formula-1 2008-as Szingapúri Nagydíja járt utolsó mondata során: emlékezetes, akkor az elmúlt évtized egyik legnagyobb autósportos botránya kerekedett abból, hogy a Flavio Briatore által irányított Renault autója szándékos összetörésére kötelezte Nelsinho Piquet-t, hogy az emiatt pályára lépő biztonsági autó csapattársa, Fernando Alonso taktikáját segítse, aki így a 15. helyről rajtolva végül meg is nyerte a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: