DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Mortarának „karácsonyi ajándék” volt Wehrleinék visszaesése

Edoardo Mortara az egyik nagy haszonélvezője volt a káosznak, amely a mexikói Formula-E futam befutójánál lezajlott, így állhatott fel a dobogóra is. A svájci is tudja, óriási ajándékot kapott, nekik a dobogó ugyanis jelenleg ez a szint.

Azok után, hogy Jean-Eric Vergne és Nelsinho Piquet balesete után még a piros zászlót is meg kellett lengetni a Formula-E mexikói futamán, több csapat jelentős problémákkal szembesült: a Nissan versenyzőinél is elszámolták, mennyi energia kell ahhoz, hogy be tudjanak érni normális tempóval, valamint Pascal Wehrlein is, aki a később végül győztesként befutó Lucas di Grassi ellen volt kénytelen elhasználni minden létező energiát az autójából.

Ennek az egyik legnagyobb haszonélvezője Edoardo Mortara lett, akinek, mivel volt elég energiája, hogy befusson, némi meglepetésre ugyan, de felállhatott a dobogóra - mindezt úgy, hogy mindössze a kilencedik helyről kezdhette meg a felzárkózást.

03419003_413



„Annyi energiám volt még, hogy akár sütögetni is elkezdhettem volna” - idézte vissza az őrült befutó történéseit az ő szemszögéből Mortara. „Amint utolértem a vezető csoportot, már hatodik voltam, akkor arra gondoltam: ez se rossz, csak ne adódjon most már semmilyen probléma. Aztán az utolsó körben eljött a karácsony! Láttam, hogy két autó lelassul, a harmadik meg büntetést kap, nagyon örültem. Láttam, hogy küszködnek előttem, ami meglepett, mert ez elvileg energia szempontjából egy könnyű verseny volt.”

Mortara szerint minden az intelligencián múlt. „Igyekeztem akkor sem felesleges kockázatot vállalni, amikor úgy nézett ki, beszorulok valaki mögé. Intelligens, hatékony versenyt kellett futni és a cél az volt, hogy nyugodtak maradhassunk. Igazából csak egyetlen előzést kellett bemutatnom az egész versenyen, Felipe ellen, amivel feljöttem a hatodik helyre.”

„A végén szerencsére meg tudtam valósítani azt, hogy ne használjak túl sok energiát, így pedig jobb tempóm volt, és még csúszkálni sem kezdtem. Elégedett vagyok azzal, amit a versenyen nyújtottunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: