DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Formula-E

Vandoorne-t a Formula-E-be vinné a Mercedes

Egyre kisebbnek látszik az esély arra, hogy Stoffel Vandoorne 2019-re ülést tud találni a Formula-1-ben a McLarentől való menesztését követően. A Formula-E-ben viszont váratlan szövetségesre lelt.

A most 26 éves belga versenyző ugyan az új generáció egyik legnagyobb ígéreteként, makulátlan renoméval érkezett meg a Formula-1-be, ám tavalyi első teljes szezonjától kezdve mégis többnyire halovány teljesítményt nyújtott, amiben közrejátszhatott a McLaren gyengélkedése és az a tény is, hogy Fernando Alonsót kapta meg csapattársaként.

Vandoorne szerződését nem hosszabbították meg 2019-re, és bár ettől még nem mondott le F1-es álmairól, rövid távon a jelek szerint más sorozatokban nyílhat számára lehetőség arra, hogy bizonyítsa valós képességeit. Nemrég még egy IndyCar-szerződés esélyéről is beszéltek, most azonban ennél is erősebb opcióként merült fel a Formula-E-be való átnyergelés. Olyannyira, hogy a belga a napokban már egy tesztet is lebonyolított, méghozzá közvetett módon a Mercedes zászlaja alatt.

vandoorne



A Mercedes a decemberben kezdődő ötödik szezonban még nem lesz a mezőny tagja, csak egy évvel később érkezik, ám mintegy a csapat előfutáraként ténykedve új nevezőként csatlakozik most a sorozathoz a stuttgartiak fejlesztőcégeként és versenycsapataként ismertté vált HWA. Eddig mindenki arról beszélt, hogy a HWA-nál Mercedes-kötődésű pilótáknak, főként a DTM-kiszállás miatt állás nélkül maradtaknak van fenntartva a két ülés, ám Vandoorne most váratlan „külsősként” került be a képbe, miután felvette a kapcsolatot a csillagos márkával. Személye azért számít vonzó opciónak, mert az F1 révén ismeretei vannak az energia-visszanyerésben nélkülözhetetlen  brake-by-wire fékrendszerről, amely a Formula-E-ben is sajátos vezetési stílust tesz szükségessé.

Az e-racing365 értesülései szerint Vandoorne nemrég már kipróbálhatott egy Formula-E-autót, és közel is került ahhoz, hogy szerződést kössön a HWA-val a 2018/19-es szezonra. Csapattársa legjobb eséllyel Gary Paffett lehet, aki szintén több napot tesztelt már a franciaországi Alesben. A HWA ügyfélcsapat lesz, hiszen nem gyárt saját erőforrást, hanem a Venturitól vásárolja meg azt, emiatt pedig nem is jogosult előszezoni privát tesztekre, ám sikerült megállapodniuk, hogy felhasználhassanak néhányat a Venturit megillető 22 gyakorlási napból.

A HWA október 8-án, az affalterbachi főhadiszállásán jelenti be pilótafelállását.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: