DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Ezért jobb hely a Formula-E az F1-nél

Az elektromos sorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend, több szegmensben pedig mást most izgalmasabb terület egy pilóta számára, mint a száguldó cirkusz.

Jean-Eric Vergne az elmúlt hétvégén ötödik dobogóját szerezte a Formula-E-ben, Buenos Airesben, de az elsőt új csapatával, a kínai Techeetah-val. Három nappal később remek eredményét követően a francia újabb szeletet vágott ki magának a hírtortából, ugyanis bejelentette, hogy elhagyja a Ferrarit, ahol az elmúlt két évben afféle teszt- és tartalékpilótai szerepet töltött be, de komoly lehetőséghez nem jutott. A Canal+-nek adott nyilatkozatában Vergne elmondta, valósággal felüdítő számára a Formula-E, hiszen ott nem kell megelégednie a gyengébb pozíciókkal, hiszen nagyjából mindenki egyenlő eséllyel szállhat harcba a minél jobb eredményekért.

Jean-Eric Vergne a győztes Sebastien Buemi és Lucas di Grassi társaságában az argentínai pódiumon


„Lezártam karrierem Forma-1-et érintő részét” – mondta a francia. „Sikerült elérnem az F1-et a Toro Rossóval, mely középcsapatnak számít, és meglepődtem azon a reakción, amikor nyolcadik helyen értem célba karrierem második versenyén. Én annyira nem jöttem lázba ettől, de amikor visszatértem a bokszba, a csapat úgy ünnepelt engem, mintha legalábbis futamot nyertünk volna.”

„Soha nem készültem arra, hogy egy nyolcadik hely ekkora eredmény lesz majd a Toro Rossónál. Ez kicsit nyomasztóan hatott rám, és elég nehéz volt megbirkózni vele. A Formula-E-ben viszont esélyed van a pole-ra és a futamgyőzelmekre is, attól függetlenül, hogy melyik csapatnál versenyzel. Ez valósággal megfiatalított engem: nagyszerű érzés úgy megérkezni minden hétvégére, hogy akár a győzelemre is lehet esélyed” – tette hozzá a Formula-E 2016/17-es szezonjában jelenleg negyedik helyen álló pilóta.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: