DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Buemi és di Grassi között továbbra is tabutéma London

Az új Formula-E-szezon kezdetén még mindig feszült a viszony Sebastien Buemi és Lucas di Grassi között az év egyik legnagyobb autósportos botrányát hozó júliusi ütközés miatt.

Az elektromos sorozat második évadjának zárófutamán, a július 3-i londoni megmérettetésen a két bajnoki esélyes már az első kanyarban a bukótérben kötött ki, miután di Grassi a féktávot elmérve hátulról belerohant Buemi autójába. Noha mindketten folytatni tudták, már csak a leggyorsabb körért járó pontok megszerzésére maradt esélyük, ami döntő fontosságú volt, hiszen pontegyenlőséggel vágtak neki a futamnak. Végül a Renault e.dams svájci pilótájának sikerült ezt bezsebelnie, annak ellenére, hogy di Grassi - vélhetően szándékosan - elé kihajtva többször is lassítani próbálta őt.

 di-grassi-buemi



Bár Buemi lett a szezon bajnoka és az utolsó futam erkölcsi győztese is, a felek között csúnyán elmérgesedett a viszony, amit mostanáig, az új idény Hong Kong-i nyitányáig eltelt három hónap során sem rendeztek egymás között - noha az FE tesztjein és a WEC-ben is sűrűn találkoztak. A két pilóta között izzott a levegő, amikor leültek egymás mellé a sajtótájékoztatón, azt követően pedig végképp, amikor nekik szegezték a kérdést, hogy tisztázták-e már a nézeteltérést.

„Nem beszéltünk róla. Nincs miről beszélni” - zárta rövidre Buemi. „Egy új szezon kezdődik, és itt is szeretnénk jól teljesíteni. Persze minden embernek megvan a saját véleménye a történtekről, de ennyi az egész.”

A szezon során riválisánál sokkal kiegyensúlyozottabban versenyző, de a fináléban hibázó di Grassi továbbra sem vállalja magára a felelősséget. „Én úgy látom, hogy az előző szezonban mindent megtettünk, amit tudtunk. 28 pontot vesztettünk el, és a bajnokság a mexikói kizárással úszott el. Londonban is a tőlünk telhető legtöbbet tettük úgy, hogy nem a miénk volt a leggyorsabb autó. Végül nem az lett a legjobb versenyünk. Persze mindenki győzni akar, de ilyen az élet. A figyelmünk már rég áthelyeződött a következő versenyre és a következő bajnokságra” - mondta di Grassi, aki rámutatott, hogy az első két szezon bajnoki 3. és 2. helyezése után most már tényleg csak a végső győzelem hiányzik számára.

A két pilóta londoni második futamon történt ütközésére a Renault másik pilótájának, a közvetlenül mögöttük haladó Nicolas Prostnak volt a legjobb rálátása, aki végül a versenyt is megnyerte. Ő sem akart bűnbakot keresni, de a sorok között utalt arra, hogy csapata és csapattársa álláspontját támogatja.

„Az FIA rendelkezik az adatokkal, amiket ki is elemeztek. Én nem tudom, mint gondoljak a balesetről... megtörténik az ilyen. Lucas egy jó versenyző, aki nagyon ritkán hibázik, de ezekkel az autókkal előfordulhat. Ami a futamon történt, az már kicsit összetettebb ügy, hiszen akadályozta a leggyorsabb kör megfutását. De nem nekem kell erről ítéletet mondanom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: