DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F2/F3

Bearmané a sprint, Bortoletóé a főfutam Monzában

A Haas leendő pilótája nyert szombaton, a McLaren juniorja pedig vasárnap az F2-ben – a brazil ezzel megérkezett a nullázó Isack Hadjar nyakára a tabellán.

Bearman-győzelem a sprinten

Már az első méterek után baleset történt a Formula-2-esek szombat délutáni sprintversenyén, Zak O’Sullivan ért össze ugyanis a Franco Colapinto helyére érkező Oliver Goethével, aki a falba csapódott ettől – természetesen érkezett a safety car.

Az újraindítást követően Oliver Bearman percei következtek: folyamatosan lépdelt előre a Prema pilótája, Victor Martins-t megelőzve pedig már a második helyen haladt a jövőre az F1-es Haasnál szereplő brit. Utána nem sokkal pedig Pepe Martin elrontotta az első sikánt, így Bearman már az élen találta magát.

f2-bearman-monza



A fiatal versenyző onnan már nem engedte ki a kezéből a vezetést, idei második győzelmét aratta az F2-ben. Martins lett a második, Joshua Dürksen a harmadik, miközben a bajnokságot vezető Isack Hadjar nullázott a tizedik helyen. A futam érdekessége volt, hogy Dennis Hauger és Gabriel Bortoleto között a célfotó sem tudott dönteni a nyolcadik-kilencedik helyen, ezredre azonosan futottak be, így holtversenyt hirdettek és fél-fél pontot kaptak.

 

Bortoleto győzelemmel közelített

A vasárnapi főverseny sem telt el rajtbaleset és első körös biztonsági autó nélkül: ezúttal az első kanyarig élre álló Paul Aront öklelte fel Pepe Marti. Az SC kiállását követően Zane Maloney vezetett Oliver Bearman előtt, de a korai kiállások után Gabriel Bortoleto átugrotta ezt a bolyt, köszönhetően annak, hogy ő egy második biztonsági autós fázis során, amelyre Dennis Hauger miatt volt szükség, ejtette meg a maga szervizelését.

f2-bortoleto-invicta-monza

A McLaren juniorprogramját erősítő brazil ezután az alternatív stratégián lévőkön is áthámozta, s végül a 22. helyről indulva meg is nyerte a futamot, másodszor diadalmaskodott újoncévében az F2-ben. Ráadásul ezzel összetettben is hatalmasat lépett előre, hiszen Hadjar újfent pont nélkül maradt a 12. pozícióban, így 10,5 pontra megközelítette a tabellán a franciát.

A dobogóra amúgy Maloney, valamint Richard Verschoor állhatott még fel. A Premáknak végül nem volt túl erős versenye, de Andrea Kimi Antonelli így is hozott egy negyedik helyet, míg Bearman hetedik lett, kettejük közé Dürksen és Martins fért be.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: