DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

F2: Esős Antonelli-remeklés és győzelem

Andrea Kimi Antonelli domináns teljesítménnyel szerezte meg első F2-es győzelmét a piros zászlóval és biztonsági autós fázisokkal tarkított esős sprintfutamon.

Noha a Formula-3 sprintfutamát a heves esőzés miatt át kellett tenni szombat reggelről magyar idő szerint este hét órára, az F2-esek már időben el tudtak rajtolni Silverstone-ban. A fordított rajtrács pole-pozíciójából Andrea Kimi Antonelli indulhatott a Premával, őt Zane Maloney és Kush Maini követték a rajtrácson.

A biztonsági autó mögött megtett felvezető kör után gördülő rajtot rendelt el a versenyigazgatóság. Antonelli szépen tudta tartani a vezetést a rajt után. Csapattársa, Oliver Bearman nem sokkal mögötte egy agresszív manőver következtében elvesztette első szárnyának egy darabját, de tudta folytatni a versenyt, a pozíciókat viszont folyamatosan veszítette. A második körre hatalmas eső érkezett a pályára, ez viszont nem lassította le Antonellit, aki hamarosan már bő három másodperccel vezetett Maloney előtt. A negyedik körben újból pályára hajtott a biztonsági autó, egy körre rá pedig már a piros zászló lengett. Az időjárási körülmények gyorsan romlottak, így a versenyirányítás biztonságosabbnak látta, ha egy időre felfüggeszti a futamot.



Némi várakozás után újraindulhatott a verseny, az újabb gördülő rajt után ismét el tudott húzni az élen a Mercedes olasz fiatalja. A harmadik helyért a két Invicta csatázott keményen, de nem ők értek össze hamarosan, hanem a bajnoki éllovas Paul Aron autójának hátuljába hajtott bele Josep María Martí – mindkettőjük futama ezzel véget ért. Aron szomorúságát kissé enyhíthette a tudat, hogy ugyanekkor a bajnokság második helyezettje, Isack Hadjar is kiesett önhibájából, a francia nagy tempóval csúszott ki a pályáról.

Mire ismét zöld zászlót kapott a mezőny, az eső már szinte el is állt. Antonelli ismét maradt az élen, a harmadik helyért folytatott csapattárs-csata pedig folytatódott, Maini egyelőre tudta tartani pozícióját. Az újdonsült Haas-igazolás Bearman ugyan vissza tudta előzni magát a pontszerzők közé, egy hiba következtében viszont egészen a sor végéig csúszott vissza. Pár körrel a vége előtt ismét virtuális biztonsági autós fázis következett: ezúttal a sokáig jó tempót diktáló és akár a dobogóra is esélyes Victor Martins-t pöckölték meg, aki így ki is szállt a versenyből, a félrehúzódó Bearmannel egyetemben.

Az újraindítást követő utolsó percekben Antonelli még jobban el tudott húzni Maloneytól az élen, így domináns teljesítménnyel, bő nyolc és fél másodperc előnnyel szerezte meg élete első F2-es futamgyőzelmét. Mögötte Maloney futott be, őt pedig az a Bortoleto követte, aki az utolsó körökben őrült nyomást helyezett csapattársára és végül az utolsó kanyarban tudta megelőzni Mainit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: