DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F2/F3

Legjobb F3-as eredményét érte el Tóth László

Kiváló hajrával két kör alatt hét pozíciót javítva, majd egy utólagos büntetés következtében a 16. helyen ért célba Tóth László, a Campos Racing magyar versenyzője az FIA Formula-3-as bajnokság hollandiai versenyhétvégéjének szombat késő délutáni második futamán. A 21 éves pilótának ez pályafutása eddigi legjobb helyezése az F3-ban.

Tóth a 25. rajthelyről vághatott neki a 24 körös versenynek, amely során a 30 fős mezőny minden részében végig nagy csaták zajlottak. A versenybíróságnak két alkalommal kellett a pályára küldenie a biztonsági autót, mindkétszer éppen Tóth csapattársainak kicsúszása miatt. A második Safety Car-szakasz után mindössze két kör volt hátra a futamból, Tóth pedig a 24. helyen haladt az újraindítás pillanatában.

A magyar versenyző megpróbált a lehető legjobban kijönni a hajrából, és ez sikerült is neki, az újraindítást követő első kör végén már 19. volt, majd a leintésig további két pozíciót tudott javítani, így végül tizenhetedikként ért be a célba. Később a romániai Filip Ugran időbüntetést kapott, így Tóth hivatalosan 16. lett a versenyen.



„Amikor elengedtek minket, akkor láttam, hogy kezd kialakulni ugyanaz a káosz, mint ami a rajt után is volt. Úgy döntöttem, hogy a pálya bizonyos pontjain más íveket választok, és megpróbálok ezzel előnyhöz jutni. Ez végül bejött, már az első kanyarban is tudtam előzni, azután pedig a középső és hátsó részeken is. Az utolsó körben még két helyet sikerült feljebb jönnöm, igaz, ebből csak egy volt saját előzés, a másikhoz az is kellett, hogy az előttem lévő elhagyja a pályát. Egy kicsit örülök ennek az utolsó két körnek és annak, hogy ennyit sikerült javítanom. Megterhelő ezen a pályán vezetni, de egyre jobban hozzászokunk és kezdjük megtalálni azokat a pontokat, ahol időt és pozíciót lehet nyerni” – nyilatkozta a verseny után Tóth László.

A Formula-3-asok idei hatodik, utolsó előtti versenyhétvégéjének programja a vasárnap 10.45 órakor rajtoló futammal zárul Zandvoortban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: