Az idén Tóth László személyében hosszú idő után magyar versenyzőért is szoríthatunk az F1 egyik rangos utánpótlás szériájában, ám a mostani forduló kivételt jelent. Az F3 körül az egyik legnagyobb hír volt a héten, hogy honfitársunk elkapta a koronavírust, így pedig kénytelen kihagyni a mostani versenyeket.
Mindez annál is inkább szomorú, hogy 2021-től kezdve bár több futamot rendeznek az eddigiekhez képest, a versenyhétvégék száma kevesebb lett. Az F2 és az F3 ugyanis nem szerepel ugyanazokon a hétvégéken egyszerre, utóbbinak hét helyszínből áll össze a versenynaptára, ebből a spanyol fordulón már túl vagyunk, Franciaországban pedig ezen a hétvégén zajlanak az események.
Szintén jelentős volt az a bejelentés, miszerint a korábban az F2-ben súlyos balesetet szenvedett Juan Manuel Correa ismételten bekerült a Sauber Akadémiára. Az ecuadori pilóta idén térhetett vissza a versenyzéshez a F3-as mezőnyben, mégpedig az ART Grand Prix színeiben
A pénteki időmérő edzést Correa egyik csapattársa, a dán Frederik Vesti nyerte, megelőzve a pontversenyben ekkor még élen álló norvég Dennis Haugert, valamint a francia Victor Martinst. Miután a szombat délelőtti első futamon a top 12 fordított sorrendben indul, így a Jenzer Motorsportnál versenyző Calan Williams indulhatott az élről, mellette pedig David Schumacher foglalt még helyet az első sorban. Logan Sargeant a harmadik, a korábban már említett Correa pedig a negyedik helyről várhatta a piros lámpák kialvását.

A futam elég eseménydúsan kezdődött, Williams ugyan megtartotta a pozícióját a rajt után, Schumacher viszont már nem volt ilyen szerencsés. A fiatal német a 6. helyig esett vissza és innentől kezdve folyamatosan csúszott egyre hátrébb. Még az első körben jött következő meglepetés, miután Jonathan Hoggard autója megállt a pályán, így egy rövidke VSC fázis következett.
A verseny első felében Schumacher visszaesését leszámítva nem változott az élmezőny összetétele, Williams, Sargeant és Correa mellett még Ayumu Iwasa és Smolyar alkották ekkor a legjobb ötöt. A igazi csaták a 7. körtől indultak meg, az addig élen álló Williams ugyanis elkezdte bukni a pozíciókat, az ausztrál pilótától előbb Sargeant vette el az első helyet, majd Iwasa is elment mellette. Dicséretes volt Smolyar tempója is, az ART orosz versenyzője a 6. helyről rajtolt, fél távnál pedig már a 3. helyért csatázott.
Ekkor jött az újabb váltás az élen, Iwasa a tízedik körben vette át a vezetést, mindeközben pedig Correa is elkezdett visszacsúszni. Két francia, Martins és Clément Novalak is elment mellette, előbbi teljesítménye pedig igazán kiemelkedő volt. Az MP Motorsport pilótája a 10. helyről indult, de a futam második felében már az élen álló ötös tagja volt, melynek tagjai a leintésig együtt maradtak.
Smolyar a 14. körben lépett egyet előre, három körrel később pedig rendesen megindult a helyezkedés, melynek végén az orosz az élre került. Martins ekkor már a második helyen haladt, egy körrel később pedig óriási csata kezdődött meg közöttük. A francia pilóta rövid időre át is vette a vezetést, az utolsó körben viszont ismét Smolyar volt az élen és a kockás zászlóig már ott is maradt, így megszerezte idei második futamgyőzelmét.
Az 1.futam végeredménye:
| Versenyző | Csapat | Körök | Különbség | |
| 1. | Alexander Smolyar | ART Grand Prix | 20 | |
| 2. | Victor Martins | MP Motorsport | 20 | 0.600 |
| 3. | Calan Williams | Jenzer Motorsport | 20 | 1.200 |
| 4. | Logan Sargeant | Charouz Racing System | 20 | 1.700 |
| 5. | Clement Novalak | Trident | 20 | 2.300 |
| 6. | Juan Manuel Correa | ART Grand Prix | 20 | 2.600 |
| 7. | Jack Doohan | Trident | 20 | 2.700 |
| 8. | Ayumu Iwasa | HitechGP | 20 | 5.800 |
| 9. | Dennis Hauger | Prema Powerteam | 20 | 6.200 |
| 10. | Olli Caldwell | Prema Powerteam | 20 | 6.400 |
| 11. | Jak Crawford | HitechGP | 20 | 8.000 |
| 12. | Arthur Leclerc | Prema Powerteam | 20 | 9.000 |
| 13. | Caio Collet | MP Motorsport | 20 | 9.300 |
| 14. | Lorenzo Colombo | Campos Racing | 20 | 9.700 |
| 15. | Frederik Vesti | ART Grand Prix | 20 | 12.700 |
| 16. | David Schumacher | Trident | 20 | 12.900 |
| 17. | Oliver Rasmussen | HWA AG | 20 | 27.900 |
| 18. | Pierre-Louis Chovet | Campos Racing | 20 | 30.700 |
| 19. | Reshad de Gerus | Charouz Racing System | 20 | 31.800 |
| 20. | Kaylen Frederick | Carlin | 20 | 32.200 |
| 21. | Enzo Fittipaldi | Charouz Racing System | 20 | 33.800 |
| 22. | Ido Cohen | Carlin | 20 | 38.700 |
| 23. | Matteo Nannini | HWA AG | 20 | 40.800 |
| 24. | Filip Ugran | Jenzer Motorsport | 20 | 41.000 |
| 25. | Rafael Villagómez | HWA AG | 20 | 1.01.300 |
| 26. | Roman Staněk | HitechGP | 20 | 1.15.700 |
| 27. | Amaury Cordeel | Campos Racing | 20 | 1.21.500 |
| 28. | Jonny Edgar | Carlin | 20 | 1.42.800 |
| 29. | Tijmen van der Helm | MP Motorsport | 19 | 1 kör |
| Johnathan Hoggard | Jenzer Motorsport | 18 |