DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

F2: Zhou nyerte az év első főfutamát

Sokáig úgy tűnt, hogy Oscar Piastri újabb nagy futamát hozza az F2 vasárnapi napja, de végül összeakadt Dan Ticktummal, a győzelmet pedig Guanyu Zhou szerezte meg.

Liam Lawson és Oscar Piastri győzelmeivel indult a Formula-2 idei szezonja, a hétvége utolsó F2-es futamán, amely egyben az első főfutamot is jelentette. Christian Lundgaard rögtön egy parádés rajttal állt az élre és elment Zhou mellett, de a biztonsági autónak is hamar dolga akadt: Robert Svarcman belecsúszott Roy Nissanyba, így a magyar kötődésű versenyző hamar feladta a versenyt.

A safety car távozása után Drugovich volt a legszemfülesebb és azonnal meglepte Lundgaardot, így át is vette a vezetést, de Lundgaard villámgyorsan vissza is támadott és hamar visszavette az első helyet – közben a pole-ból induló, de más gumitaktikán lévő Zhou elkezdett hátracsúszni, míg a tegnapi második versenyt megnyerő Oscar Piasti rohant előre és hamar feljött a második helyre.

03321002_065



Az újonc parádéja itt még nem is állt meg, a 13. körben a célegyenes végén tökéletesen kiszámított manőverrel elment a gumijaival már szenvedni kezdő Lundgaard mellett is, így átvette a vezetést – kettejük csatáját Drugovich is próbálta kihasználni, centikre megközelítette az élen harcoló kettőst. 

A kerékcserék közben azonban bejött a biztonsági autó és ez felforgatta a sorrendet: a Piastsri-Lundgaard-Drugovich trió egymáshoz képest ugyan maradt így, de Marcus Armstrong hajrája kifizetődött, aki pont addig maradt kint, amíg nem jött a safety car és a „kedvezményes” bokszkiállás miatt ő állt az élre az újraindításnál. Ez aztán sokáig nem tartott, Piastri bemutatója azonnal folytatódott tovább és már a célegyenes végén meg is előzte Armstrongot, sőt, a szintén szerencsésen kiálló Verschoor is elment mellette.

Verschoor és Zhou ráadásul lágy keverékű gumin keveredett oda az élmezőnybe, így nekik volt nagy esélyük a hátralévő 14 körben, amit hamar érvényesítettek is: hiába Piastri extrája, a két lágy gumis pilóta hamar megelőzte és visszalökték a harmadik helyre. Dan Ticktum rohamozott még hátulról szintén jó abroncsokon, a hajrában pedig meg is tudta támadni Piastrit, sőt, kettejük csatája végül utóbbi kieséséhez vezetett: összeakadtak, Piastri kicsit túl agresszíven védte a már elvesztett pozícióját, megforgott, lefulladt és egy rendkívül jó versenyt tett semmissé ezzel.

Ticktum feljött a harmadik helyre, Zhou pedig megelőzte a gumijaival teljesen elkészülő Verschoort, ezzel pedig megnyerte az idény első főfutamát – Piastri kiesése után jött még a virtuális biztonsági autó, Ticktum is átlépte Verschoort, sőt, utóbbi végül a dobogóról is lemaradt, oda az első versenyt megnyerő Liam Lawson léphetett fel harmadikként. 

Eredmények:

f2222222

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: