DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F2/F3

Ghiotto úgy gondolta, nem áll ki a bokszba, meg is nyerte az F2-es futamot

A teljes mezőnnyel szembemenve bokszkiállás nélkül abszolválta a Formula-2 hungaroringi sprintfutamát Luca Ghiotto, de ez lett a nyerő taktika: Callum Ilott fél perces hátrányából négy tized maradt, Schumacher ismét dobogós.

Az F3-as futam még vizes pályán, esőutánpótlás híján az F2-es azonban már végig szárazon zajlott a mogyoródi pályán. A pole-ból startoló Callum Ilott meg tudta tartani a vezetést az első kanyarban, majd növelte is az előnyét néhány másodperccel legközelebbi üldözője, Luca Ghiotto előtt, mígnem a gumijai szemmel láthatóan is rossz állapotba kerültek.

EdSGCNiWAAAoF3A



A sprintversenyen nem kötelező a bokszkiállás, a vártnál erősebb gumikopás miatt azonban szinte mindenki a kerékcserére szavazott a futam féltávja környékén. Ketten voltak, akik nem így tettek: a vezetést megöröklő Ghiotto, valamint Giuliano Alesi, a hátrébb lévő franciát azonban hamar levadászták a friss lágy gumikon érkező ellenfelek.

Ghiotto előnye egy pillanatban 34 másodpercre is rúgott Ilott-tal szemben, a brit azonban nagy hajszába kezdett, hiszen a gumik állapotában meglévő különbség miatt reális esélye volt arra, hogy a leintésig visszaálljon az élre. Egy időben körönként 4-5 másodpercet is tudott faragni a hátrányából, és pont az utolsó körre érte utol a már látványosan szenvedő, használt kemény keverékein csúszkáló Ghiottót. Az olasz ráadásul hibával kezdte az utolsó kört, amikor lesodródott az 1-esben, ám az utolsó kanyarokat precízen vette, nem adva támadási lehetőséget ellenfelének, akinek egy kör, vagy talán már csak egyetlen további kanyar is elég lett volna az előzéshez. De nem volt több, Ghiotto taktikailag szinte mindenki mással szembemenve, négy tizedmásodperces előnnyel megszerezte idei első F2-es győzelmét.

Mick Schumacher lett az egyetlen versenyző, aki a hétvége mindkét futamán felállhatott a dobogóra, hiszen a hatodik helyről rajtolva ezúttal is harmadik lett, miután Mazepint és Deletraz-t is legyűrte a futam első szakaszában. A bajnokságot vezető Robert Svarcman csapattársa mögött, a negyedik helyen ért célba, így továbbra is egészséges, közel húszpontos előnyt őriz Ilott-tal szemben a tabellán.

 

A sprintverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Kör
1 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix 28
2 Callum Ilott UNI-Virtuosi 28
3 Mick Schumacher Prema Racing 28
4 R.Shwartzman Prema Racing 28
5 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix 28
6 Louis Delétraz Charouz Racing System 28
7 Jehan Daruvala Carlin 28
8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 28
9 Marcus Armstrong ART Grand Prix 28
10 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB 28
11 N.Matsushita MP Motorsport 28
12 Sean Gelael DAMS 28
13 C.Lundgaard ART Grand Prix 28
14 Artem Markelov BWT HWA RACELAB 28
15 Pedro Piquet Charouz Racing System 28
16 Felipe Drugovich MP Motorsport 28
17 Roy Nissany Trident 28
18 Yuki Tsunoda Carlin 28
19 Jack Aitken Campos Racing 28
20 Marino Sato Trident 28
21 Guilherme Samaia Campos Racing 27
- Dan Ticktum DAMS 23
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: