DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F2/F3

A sport jövőjéért aggódik az F2 pilótája

Az idei évet talán még kihúzzák a versenycsapatok, a következő néhány idény azonban mindenki számára kemény menet lesz – jósolta a Formula-2-ben versenyző Louis Deletraz.

Az év elején kirobbant világjárvány mindannyiunk életét alaposan felforgatta, de legtöbbünk hétköznapjait messze nem érintette olyan szinten, mint azokét, akik az autó- és motorsportban tevékenykednek. Egy világjáró versenycsapat számára az április egyenlő a száguldással, hiszen ekkorra minden valamire való széria szezonja elkezdődik. De nem 2020-ban, amikor a járvány kirobbanásával együtt megállt az élet az istállókkal, és mindenki a négy fal közé kényszerült. Ez egyáltalán nem nyugtatja meg a Formula-2-ben versenyző, egyben az F1-es Haasnál tesztpilótai szerepet teljesítő Louis Deletrazt.

 f2-start1



„Határozottan aggódom, mert nagyban függünk a szponzoroktól és a televíziós jogdíjaktól, de mivel jelenleg nincsenek versenyek, így nincsenek televíziós jogdíjak, és most már a szponzorok sem olyan nyitottak az autósportok felé. Szóval nehéz helyzetbe kerültünk. Történnek ennél rosszabb dolgok is a világban, de a sport is szenvedni fog. Remélem, gyorsan talpra tud majd állni” – nyilatkozta a 22 éves svájci pilóta a Reutersnek. Szerinte nem is az idei, hanem a következő néhány szezon lesz különösen kemény számukra.

„Az F1-ben nyilván kisebb a költségvetés, mint az F1-ben. Vannak szponzoraink, de jelenleg nincsenek valami jó formában. Most senki sem akar magán kívül valaki másra is pénzt költeni, ami a krízis miatt érthető, de így az autósport a második helyre kerül… Most még rendben vagyunk, de lehet, hogy a következő néhány év nehezebb lesz. Az autósportban mindent jó előre meg kell tenni, a jövő évi szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások már most elkezdődtek volna, de még a szezon sem rajtolt el, így nehéz a helyzet” – magyarázta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: