DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Sikeres volt Correa műtétje, meg is szólalt

Túl van a rendkívül hosszú és komplikált műtéten a spái F2-es tragédiában megsérülő fiatal pilóta, de még egy további beavatkozás vár rá a közeljövőben - a mostanit sikeresnek nyilvánították.

Tizenhét órás műtéten esett át Juan Manuel Correa, a spái F2-es tragédia egyik szereplője - szerencsére azonban a műtétet az orvosok sikeresnek nyilvánították. Az Anthoine Hubert halálát okozó balesetben megsérülő Correa nemet mondott az amputációra a sérült lábával kapcsolatban és inkább a műtétre szavazott, miután magához tért a kómából.

correaf2



A sikeres műtét után nyilatkozott is: "Az utóbbi hetek extrém nehezek voltak, nehezebb, mint bármi, amivel eddig találkoztam fizikálisan és mentálisan is. Tudom, hogy a jövőm a lábaim gyógyulásától függ, különösen a továbbra is bizonytalan jobb lábamtól és azt is tudom, hogy a felépülésem extrém hosszú és bonyolult lesz" - idézi szavait az Autosport.

A közlemény szerint a műtét utáni 48-72 óra kritikus volt, de immár 72 órával később sikeresnek lehetett nyilvánítani, bár az orvosok továbbra is óvatosak. Azt is hozzátették, hogy Correának szüksége van még egy, kevésbé komplikált műtétre a következő két héten belül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: