DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F2/F3

Latifi győzelmet, Schumacher pole-t szerzett a főversenyen

Bahreinben megkezdődött a Formula-2 2019-es szezonja is, a főfutamon pedig a gumikezelés döntötte el a győzelmet a Williams tesztpilótája számára, míg Mick Schumacher máris rivaldafénybe állította magát vasárnapra.

D27h6l1X0AEJDW-



A pole-ban álló Luca Ghiotto már a felvezető kör előtt kuplungproblémákra panaszkodott, aminek aztán meg is lett az eredménye, a rajtnál ugyanis a 6. helyig csúszott vissza. A vezetést Louis Deletraz szerezte meg, de csak a 9. körig tudta azt tartani, amikor Nicholas Latifi az 1-es kanyarban kívülről elment mellette. A Williamsszel is szerződésben álló kanadai aztán a bokszkiállásnál került bajba, hiszen lassú kerékcsere miatt öt másodpercet veszített, így csak a 4. helyen csatlakozott vissza a mezőnybe. Ám mivel frissebb gumija volt az előtte haladóknál, körről körre levadászta Deletraz-t, Nobuharu Matsushitát és Nyck de Vriest, hogy visszaálljon az élre, innen pedig vissza sem nézett.

A második helyre végül visszakapaszkodott Ghiotto, és a mezőny egészét tekintve is azok jártak jobban, akik frissebb gumikkal rendelkeztek az utolsó körökre. De Vries például látványosan szenvedett a korai cseréje miatt, és a 6. helyre csúszott vissza, de az F2-be visszatért Matsushita is öt másodpercet veszített már az utolsó körben üldözőjével szemben, aki az újonc Schumacher volt. A 10. helyről startoló német így tudta a hajrában megkaparintani a 8. pozíciót, aminek nem is az érte járó négy pont miatt van kiemelt értéke, hanem azért, mert a fordított rajtrácsos szabály miatt ez az eredmény ér pole-pozíciót a vasárnapi sprintversenyre. Schumacher tehát az élről indul majd a 13:15-kor startoló sprintfutamon, oldalán Jack Aitkennel.

Az új F2 első hölgyversenyzője, a sorozatban szintén most debütáló Tatiana Calderon a 13. helyen zárt.

 

Schumacher pole-t érő előzése:

A főverseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Hátrány Kör
1 Nicholas Latifi DAMS 59:19.517 32
2 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 8.744 32
3 S.S.Câmara DAMS 14.826 32
4 Anthoine Hubert BWT Arden 17.273 32
5 Louis Delétraz Carlin 26.686 32
6 Nyck de Vries ART Grand Prix 28.497 32
7 Jack Aitken Campos Racing 31.545 32
8 Mick Schumacher Prema Racing 34.708 32
9 N.Matsushita Carlin 37.395 32
10 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 41.131 32
11 Ralph Boschung Trident 42.092 32
12 Giuliano Alesi Trident 47.711 32
13 Tatiana Calderón BWT Arden 55.775 32
14 Callum Ilott Sauber Junior Team 56.293 32
15 D.Boccolacci Campos Racing 1:14.247 32
16 J.M.Correa Sauber Junior Team 1:24.988 32
17 Jordan King MP Motorsport 1:26.511 32
18 M.Raghunathan MP Motorsport 1:33.150 32
19 Nikita Mazepin ART Grand Prix 1:37.568 32
- Sean Gelael Prema Racing - 4
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: