DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F2/F3

Megvan, hogy melyik sorozatban folytatja Keszthelyi Vivien

Túraautóról pályaautóra vált a magyar versenyzőnő és Európát is lecseréli Ázsiára - mutatjuk, hogy hol áll rajthoz 2019-ben Keszthelyi Vivien.

Szerda reggel jelentette be a BlackArts Racing, hogy a hamarosan rajtoló F3 Asian Championship Winter Seriest a magyar versenyzőnővel, Keszthelyi Viviennel kezdi meg. Keszthelyi eddig a túraautós bajnokságokban versenyzett, 2018-ban az Audi Sport R8 LMS Cupban indult és lett az újonc kategória győztese, most viszont egy teljesen új szériára vált és formaautóba ül.

VivienKeszthelyi_F3AsianChampionship_WinterSeries_Announcement (6)



A pilóta elmondta, hogy szerinte még elég fiatal ahhoz, hogy formaautós tapasztalatokat szerezzen és a váltásra a szeme előtt régóta célként lebegő DTM változásai, valamint az induló W Series, a női versenysorozat létrejötte ösztönözte. A bajnokság naptárában 9 verseny szerepel, az első 5 helyen végző pilóta pedig szuperlicenc pontokkal fog gazdagodni. Az első futamot január 12-én Thaiföldön, Buriramban rendezik meg, ahol Keszthelyinek a versenyt megelőző két napon lesz először alkalma arra, hogy teszteljen a BlackArts Racing által biztosított versenyautóval.

A pilóta emellett természetesen szeretne indulni a W Seriesben is, az ottani kvalifikáció miatt pedig elég sokta fog majd utazni Ázsia és Európa között - ezzel együtt az F3-as autók megismerése sokat segíthet neki a női sorozatba való bekerülésben is. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: