DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

Mick Schumacher az F1 előszobájában

Megtette a következő lépést a száguldó cirkusz felé vezető úton a hétszeres F1-es bajnok csemetéje: a Formula-3-as Európa-bajnokság címvédője jövőre már az F2-ben tekeri a kormányt.

Mick Schumacher tornádóként tarolta le a Formula-3-as Eb-t az év második felében: nyolc győzelmet szerzett (dupla annyit, mint legközelebbi riválisa, Dan Ticktum), mellyel megszerezte első komoly bajnoki trófeáját az autósportban. A továbblépés innen szinte egyértelmű volt, kedden pedig arra is fény derült, hogy hol folytatja pályafutását a 2019-es szezonban: a Prema csapatánál, a Formula-2-ben.

A 19 éves német pilóta a hétvégi Abu Dhabi nagydíjat a helyszínről követte figyelemmel, csütörtökön és pénteken pedig maga is autóba ül majd leendő csapatánál egy teszt keretében. „Nagyon várom már a következő szezont a Premával a Formula-2-ben” – idézte Schumachert a Motorsport. „Ez logikus lépés karrierem szempontjából, hiszen folyamatosan fejlődni akarok tapasztalatszerzés és a képességeim terén.”



 

„Számomra egyértelmű volt, hogy a Premával lépek fel az F2-be. Nem lehetek eléggé hálás ennek a családnak azért, amit együtt elértünk, különösen ebben az évben – jövőre pedig tovább fejlődhetünk. Nagyon izgatott vagyok az Abu Dhabiban rendezett F2-es teszt miatt is” – mondta a versenyző.

A Prema csapatfőnöke, René Rosin hozzátette: „Büszkék vagyunk, hogy Micket az F2-es csapatunkban tudhatjuk 2019-re. Rettentő tehetséges és elhivatott pilótáról van szó, remekül együtt tudunk dolgozni vele, és alig várjuk, hogy folytassuk a közös kalandunkat. Ez a bajnokság nem könnyű, különösen az újoncok számára az új modell miatt, de szerintünk Micknek megvan az érettsége ahhoz, hogy ez ne jelentsen számár gondot. Boldogok vagyunk, hogy pályafutása következő szakaszának mi is a részesei lehetünk” – fogalmazott.

A Prema 2016-ban Pierre Gaslyt, 2017-ben Charles Leclerc-t juttatta GP2/F2-es bajnoki címig, az idei évben azonban csak egy-egy negyedik és tizenötödik pozíciót tudott elcsípni Nyck de Vries és Sean Gelael révén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: