DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F2/F3

Csak a szokásos káoszt hozta az F2 Monacóban

Összeütközött a két éllovas és mindketten kiestek, a nevető harmadiké lett a győzelem, Lando Norris és George Russell is hibázott.

Bővelkedett eseményekben a Formula-2 monacói főfutama, ahol Alexander Albon indulhatott a pole-ból, míg Nyck de Vries a második helyről és ez a páros különösebb gond nélkül haladt elöl az első tizenegy kör során - mögöttük már ekkor is zajlottak az események, de ekkor egy biztonsági autózás fázis megzavarta a két élmenőt. A problémát Lando Norris okozta azzal, hogy kissé érthetetlenül beszúrt Raplh Boschung mellé az utolsó kanyarban, ezzel kilökte ellenfelét, Albon és de Vries pedig nem figyelt a biztonsági autó mögött és összeütközött.

f2



Ennek eredményeként mindketten kiestek, így a harmadik helyen álló Artem Markelov örökölte meg a vezetést és ő már nem hibázott, rendkívül gyors és amgabiztos autózással tetemes előnyt épített fel és végül tíz másodperces fórral megnyerte a futamot, megelőzve Sean Gelaelt, aki más stratégián teljesítette a versenyt. Markelov egyébként idei első győzelmét aratta, Monacóban pedig már másodszor bizonyult a leggyorsabbnak, míg Gealel másodszor állhatott dobogóra az F2-ben.

A pódium alsó fokát Roberto Merhi szerezte meg, mivel Lando Norrist megbüntették Boschung kilökéséért, így a McLaren tehetsége végül csak hatodik lett, míg a másik nagy név, a Mercedes-védenc George Russell szintén balesetet okozott és kiesett. 

A futam végeredménye:

f2eredmények

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: