F1 hírek
Verstappen: Már pénteken éreztem, jók leszünk
Max Verstappen igazán magabiztosan nyerte a Japán Nagydíj időmérő edzését. A holland idén kilencedik alkalommal indulhat az első helyről. Már pénteken érezte, hogy ez a hétvége jobban sikerül majd.
részletekF1-es Japán Nagydíj: Az időmérő végeredménye
Verstappen újra a pole-ban, az első sorban Piastri, a jobb Ferrari a második, a két Mercedes a negyedik rajtsorban, Alonso épp Q3-ba jutott.
részletekVerstappen uralta a Japán Nagydíj időmérőjét
Egyedül a Q2-ben végzett előrébb Leclerc, de a Q3-ban a Red Bull-os menetelését folytatva fölényesen nyerte a kvalifikációt Suzukában. Az újonc Piastri először indul első sorból F1-es nagydíjon.
részletekJapán Nagydíj: a harmadik edzés végeredménye
Az első két gyakorláshoz hasonlóan a harmadik szabadedzésen is Max Verstappen volt a leggyorsabb Suzukában. Mögötte a McLaren, Ferrari, Mercedes sorrend kezd kirajzolódni.
részletekVerstappen-tripla a harmadik szabadedzésen
A harmadik szabadedzésen is az élen végzett Max Verstappen, akire leginkább a McLarenek és talán a Ferrarik jelenthetnek majd veszélyt az időmérő edzésen. Sokat javultak a Mercedesek tegnap óta.
részletekBejelentette 2024-es párosát az AlphaTauri
Az AlphaTauri bejelentette 2024-es pilótapárosát, és ahogyan arra számítani lehetett, Yuki Tsunoda mellett Daniel Ricciardo kapta meg a lehetőséget a következő szezonra nevet váltó csapattól.
részletekKorábban is utalt jel az RB19 gyengeségére?
Christian Horner csapatvezető szerint már több előző helyszínen is megmutatkozott, mi lehet a 2023-as konstrukciójuk gyenge pontja, ami Szingapúrban hátravetette őket.
részletekSajtó: Csak az Andretti kap zöld jelzést?
Lapértesülések szerint a többi pályázatot már el is utasította az FIA – pedig az ázsiai jelentkező épp most jelezte, hogy hajlandó háromszoros pénzt is fizetni.
részletekHorner: Lawson egyszer F1-es versenyző lesz
Vagyis már most is az, de az még kérdés, kell-e várnia az állandó ülésre vagy már 2024-ben megkapja. Közben a Williams is figyeli a beugró új-zélandit.
részletekRussell furcsállja a durva gumikopást
A Mercedes F1-es pilótája szerint a háromkiállásos stratégia sem elképzelhetetlen Suzukában – de még így is bizakodóbb volt, mint Hamilton.
részletekSainzt meglepte a Ferrari jó tempója
A múlt héten diadalmaskodó Carlos Sainzt is meglepte a Ferrari tempója Suzukában. Szoros csatára számít a spanyol a McLarenek és a Mercedesek ellen, kiváltképp az időmérő edzésen.
részletekLeclerc: Nem vagyunk annyira lemaradva
A második szabadedzést Verstappen mögött záró Charles Leclerc szerint nincs túlságosan lemaradva a Red Bulltól a Ferrari Japánban. Úgy tűnik, beváltak az új fejlesztések.
részletek