DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ismét nehezebb előzni – megbuktak a szabályok?

Egyre többször panaszkodnak újra a „piszkos levegőre” az F1-esek, a csapatfőnökök ugyanakkor védelmükbe vették a jelenlegi szabályrendszert.

A 2022-ben bevezetett új szabályrendszer elsődleges célkitűzése az volt, hogy a leszorítóerő jelentős részét a szárnyak helyett a padlólemez alatt légáramlatok révén generáló ground-effect autókkal könnyebbé váljon egymás követése és ezáltal az előzés a Formula-1-ben.

Az első idényben a közzétett statisztikák alapján érezhető is volt a javulás ezen a téren, ám ahogy a csapatok egyre jobban fejlesztették a versenygépeiket, a pilóták ismét arról kezdtek el beszélni, hogy az autók által felkavart turbulens levegőben nehezebbé vált a követés. A helyzet megítélését pedig a rajongók szemében az is rontotta, hogy a Red Bull és Max Verstappen példátlan dominanciát produkál az utóbbi nagyjából másfél idény során.

A csapatfőnökök ennek ellenére is védelmükbe vették a technikai előírásokat. Amikor még az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjén tartott sajtótájékoztatón arról kérdezték az istállók jelenlévő vezetőit, hogy szerintük a feléledő panaszok alapján megbuktak-e a 2022-es szabályok, a Williamst irányító James Vowles így felelt:

f1-start-2024



„Nem gondolom, hogy kudarcot vallottak a szabályok. Szerintem ez igazságtalan kijelentés lenne. Úgy vélem, igen szoros a küzdelem a középmezőnyben. Történnek előzések. Úgy gondolom, a most látható adatokból is kiderül, hogy még mindig jobb a helyzet, mint volt 2020-ban és 2021-ben az akkori generációs autókkal.”

„De kétségtelen, hogy különösen az élboly fejlesztette olyan rendkívüli módon az autóját, hogy ahogy fejlesztettek a leszorítóerőn, úgy vált nehezebbé a másiknak a követése. De továbbra is azt gondolom, hogy az összes mérőszám és adat alapján, amit látunk, most közelebb kerülünk a dolgok eredményeképp, mint korábban, és ez is volt a szándék mögötte.”

„Hogy javul-e a helyzet 2025-ben… nem, nem hiszem. Nincs okunk azt gondolni, hogy javulás lesz jövőre. Ami pedig 2026-ot illeti, a szabályok elfogadása még folyamatban van jelenleg is, szóval nehéz ezt értékelni.”

Mike Krack, az Aston Martin csapatvezetője hozzátette: „Egyetértek Jamesszel, szerintem egyáltalán nem buktak meg a szabályok. Úgy gondolom, a kezdetektől különböző tervezési dizájnokat tett lehetővé, aztán természetesen jött egy dominancia, amit senki sem akart, de ezek a tények.”

„De összességében szerintem van még egy évünk, aztán köszönhetjük is az új szabályrendszert. Ahogy James is mondta, még nem százszázalékosan fixek, és már várjuk őket. De ha őszinte akarok lenni, akkor a jelenlegi szabályok remekül lettek kidolgozva, és nagyszerű versenyzést látunk az első csapat mögött” – fogalmazott Krack.

A sajtóbeszélgetésen Bruno Famin (Alpine) és Christian Horner (Red Bull) vettek még részt, de ők csak annyit mondtak, hogy egyetértenek az idézett két szaktársukkal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: