F1 hírek
Már a pályán az új F1-es Aston – fotók
Nem sokat teketóriázott az Aston Marton F1-es alakulata: a bemutató után egyből ki is gurult Silverstone-ban az AMR24-es.
részletekVowles: Csak a vb-címmel elégszem meg
Levette a felelősség súlyát embereiről James Vowles, a Williams csapatfőnöke, akinek egyértelmű célja van a britek élén: a világbajnoki címért való küzdelem és diadal.
részletekAz idei Aston gyorsabb lehet az egyenesekben
Dan Fallows technikai igazgató szerint az volt a céljuk, hogy egy jobban fejleszthető F1-es autóval álljanak elő 2024-re, és úgy érzi, hogy ezt meg is tudták tenni.
részletek„Abszolút verhető” a Red Bull – véli az Aston
Úgy állnak hozzá a zöldek, hogy elkaphatják a világbajnok istállót: ehhez szélesebb működési tartományú autó kell. Alonso szoros 2024-et vár az F1-ben.
részletekAlonso az Aston első F1-es győzelmére hajt
Nem sokkal ezelőtt hullt le a lepel az Aston Martin 2024-es versenyautójáról, melyet követően Fernando Alonso beszélt az idei esélyekről, valamint az előttük álló kihívásokról.
részletek„Tavaly még nem a Ferrari volt Hamilton álma”
Csípős megjegyzést tett riválisa átigazolása kapcsán Fernando Alonso – igaz, szerinte a hétszeres F1-es világbajnok lehet a hiányzó hozzávaló a Scuderiánál a vb-sikerhez.
részletek„Vonzó lehetek más csapatoknak” – Alonso
Első körben azt kell eldöntenie, hogy maradni akar-e még az F1-ben, utána pedig az Aston a prioritás a spanyolnak – de tudja: jó helyzetben van a pilótapiacon.
részletekLehullt a lepel az Aston Martin új F1-eséről
Az Aston Martin nyitotta az F1-es bemutatók második hetét: a tavalyi erős alapokra építkezve újult meg Alonso és Stroll zöldben pompázó AMR24-ese.
részletekRed Bull-os főszakembert csábítgat a Ferrari?
Sajtóhírek szerint a Scuderia újfent kivetné a hálóját Pierre Wachére, aki állítólag Adrian Newey-nál is fontosabb szerepet tölt be a Red Bull friss világbajnok F1-es autóinak tervezésében.
részletekAz Alpine folyamatosan egyeztet pilótáival
Hamilton átigazolása új lehetőségeket teremthet Gasly és Ocon számára is, de az Alpine nem csak ezért folytat velük tárgyalásokat – a döntéshez viszont még időre lehet szükség.
részletekVowles Hamilton ösztönös tehetségéről
James Vowles Lewis Hamiltont nevezte meg a legtehetségesebb pilótaként, akivel a Mercedesnél dolgozott – a Williams csapatfőnöke Nico Rosberggel is összehasonlította a hétszeres világbajnokot.
részletekMercedes: Vettel vagy Alonso a jobb opció?
Két rutinos világbajnok, Sebastian Vettel és Fernando Alonso is szóba kerülhet a Mercedes F1-es csapatánál – ki miért lehet jobb választás?
részletek