F1 hírek
A Renault keményen beszólt Magnussennek
Egy év renault-s kaland után a dán F1-es pilóta 2017-ben már a Haas autóját fogja kormányozni - egykori főnöke nyilatkozata akár figyelmeztetésként is felfogható az amerikaiak felé.
részletekF1: Nagy döntések születhetnek jövő héten
A Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa néhány napon belül rendkívüli ülést tart, ahol az F1 tulajdonosváltása lesz a legforróbb téma.
részletekHatalmi játszmák zajlottak a Renault-nál
Szerdán távozott a Renault-tól a gárdát eddig csapatfőnökként irányító Frederic Vasseur, aki egyeduralomra szeretett volna törni Enstone-ban, legalábbis volt kollégája szerint.
részletekNagyon kicsi az esély a Manor túlélésére
Megszólalt a csődeljárást levezető cég, s a sorok közt olvasva úgy tűnik, hogy bár vannak érdeklődők a legkisebb F1-es csapat megvásárlására, a túlélés esélye kicsi – nem akartak még egy összeomlást.
részletekMikor mutatják be az új McLarent?
Idáig négy csapat jelentette be 2017-es modellje bemutatásának időpontját, a spanyol sajtóban pedig az új McLaren felfedésének dátuma is megjelent.
részletekA Ferrari nem fog a Mercedes hibájára várni
Megfeszített menetben folyik a munka a Ferrari F1-es gyárában, hogy a csapat időben elkészüljön az új szabályok szerint épülő autóval az első tesztre, mondja a cég elnöke, Sergio Marchionne.
részletekA Mercedes még nem döntött
A Mercedes F1-es csapata reagált a spanyol AS című lap azon értesüléseire, amelyek szerint 11 nap múlva, január 23-án jelenthetik be Valtteri Bottas 2017-es szerződtetését.
részletekHamarosan visszavonul a Ferrari elnöke
Még nem olyan régen, 2014-ben érkezett meg a Ferrari vállalatának élére Sergio Marchionne, de ha betartja saját ígéretét, már nem is fogjuk őt látni sokáig. Az elnök tudatta a világgal, hogy hamarosan visszavonul az üzleti élettől.
részletekMégis mire vár a Mercedes?
Rádióműsorunk legújabb részében beszélgettünk a Mercedes különös tétovázásáról, az ismét kilátástalan helyzetbe került Manorról és a Dakar Ralit hátráltató tarthatatlan körülményekről.
részletekAz ex-Renault-főnök elárulta, miért távozott
A Renault-nál hosszú idő óta problémák forrásai voltak a vezetők közötti nézeteltérések - az eddig csapatfőnökként dolgozó Frederic Vasseur elmondta, hogy milyen okok vezettek leköszönéséhez.
részletekEgy pálya nemet mondott a Brit Nagydíjra
Az F1-es Brit Nagydíj silverstone-i jövőjének megkérdőjelezése után több helyszín is szóba jött potenciális utódként, ám közülük az egyik visszautasította a rendezés lehetőségét.
részletekMi szükséges a tökéletes bokszkiálláshoz?
A rekord 1,9 másodperc, de az F1-es csapatok ennél is gyorsabban végezhetnének. A kerékcsere azon kevés területek egyike, ahol nem az adott csapat pénztárcája a legfontosabb.
részletek