DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Massa is autóba ült Stroll mellett egy privát teszten

A Williams kanadai újonca tavaly óta körbejárta a világot, hogy minél több F1-es pályán szerezzen tapasztalatot, a visszavonuló, majd visszatérő brazil pedig el is kísérte őt Bahreinbe.

Lance Stroll a Forma-3-as Európa-bajnokság regnáló bajnokoként debütál idén a Williamsnél, 18 évesen, életkorából és tapasztalatlanságából fakadóan pedig minden egyes, autóban megtett kilométerre szükséges van a mély vízbe ugrás előtt. A kanadai már tavaly több helyszínre is ellátogatott a Williams tesztcsapatával és a gárda 2014-es autójával, a tél során pedig folytatta a felkészülést, hiszen az új modellekkel való gyakorlásra csak négy nap áll a rendelkezésére, a következő két hét során.



A minden idők egyik, ha nem a legfelkészültebb újoncának tartott Stroll eredetileg Valtteri Bottast kapta volna csapattársként, ám Nico Rosberg visszavonulása után a Mercedes lecsapott a finnre, így a Williams kénytelen volt visszahívni azt az értékes tapasztalattal rendelkező Felipe Massát, aki helyére éppen Stroll érkezett az ősszel. A 18 éves versenyző korábban már többször elmondta, hogy afféle mentorként tekint a brazilra, aki ebbéli szerepét megerősítve a tél folyamán Bahreinbe is elkísérte kollégáját, hogy hasznos információkkal segítse felkészülését.

Sőt, Massa jelenléte nem csak a pálya széli teendőkre korlátozódott, hiszen maga is bepattant a Williams FW36-osba. „Elutaztam Bahreinbe, és vezettem az autót, hogy ezzel is segítsek neki és a csapatnak” – idézte az F1i.com a brazilt. „Nagyon szerencsés, hogy már a (hivatalos) tesztek előtt gyakorolhatott, különösen azért, mert idén még nagyobb lett a különbség a Forma-3 és a Forma-1 között. Már nyolc éves korában találkoztam vele, és sokat tudok az édesapjáról is. Remek érzés, hogy ez a srác a csapattársam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: