DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

F1 hírek

Tényleg nehezebb lesz előzni 2017-ben

Az első barcelonai tesztnap után beigazolódni látszanak az F1-es rajongók és szakemberek félelmei, ugyanis a pilóták nagyon nehezen tudták követni egymást a pályán.

részletek

„Az új autók olyanok, mint a Flúgos Futamban”

A Red Bull RB13-as tervezésében a korábbiaknál nagyobb szerepet vállaló Adrian Newey egyáltalán nincs kibékülve a 2017-es autók kinézetével.

részletek

Alonso: A pilóták még kevésbé lettek fontosak

Bár a hétfői napon nem sok időt tölthetett az autóban, a kétszeres F1-es bajnok annyit meg tudott állapítani, hogy a pilóták szerepe nem hogy nőtt volna, hanem inkább csökkent a szabályváltozások után.

részletek

Szabályosak-e a cápauszonyok?

A 2017-es aerodinamikai módosítás hozadéka a szűk tíz éve már látott cápauszonyok visszatérése, a Toro Rosso technikai igazgatója pedig úgy véli, hogy az FIA-n múlik, szabálytalannak nyilvánítják-e vagy sem.

részletek

A Honda módosított olajtartálya sem működik

A McLaren számára eddig a legsötétebb 2015-ös pillanatokat idézi a barcelonai teszt első két napja: Fernando Alonso a hétfő nagy részét garázsban töltötte, kedd reggel pedig Vandoorne-nak akadt problémája - pedig újratervezett olajtartállyal dolgoztak.

részletek

Női fejlesztőpilótát igazolt a Sauber

A konstruktőri bajnokság utolsó helyéről előretörni készülő F1-es istálló a GP3-ból igazolt női fejlesztőpilótát, akinek elsődleges feladata a mérnökök munkájának segítése lesz.

részletek

Hamilton: Sokkal jobb, mint tavaly

Lewis Hamilton arcára nem csak az csalt örömöt, hogy a Mercedes volt a legszorgosabb, ő maga pedig a leggyorsabb a 2017-es F1-es tesztek első napján, hiszen a vezetést is élvezetesebbnek tartja az előző években tapasztalthoz képest.

részletek

Bottast lenyűgözte az új Mercedes

Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője úgy gondolja, az első közös, pályán töltött munkanapjukon remekül együtt tudtak dolgozni új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

részletek

Magnussen: Sosem mentem még ilyen gyorsan

Érdekes élmények érték Kevin Magnussent a Haasszal töltött első tesztnapján, és annak ellenére sem csalódott, hogy a napi időveszteségük egy részét az ő kisebb balesete okozta a csapatnak.

részletek

Alonso: Nem futottunk egy érdemi kört sem

A kétszeres F1-es világbajnok szerint korai még bármiről is véleményt mondani - nagyon sok mindent kell gyakorolniuk, ráadásul érdemi köröket nem is tudtak megtenni az első tesztnapon.

részletek

Hogy tettek meg mások 120-150 kört?

Carlos Sainz nem érti, hogy hogyan tudtak ilyen sok időt pályán tölteni a topcsapatok az első F1-es teszten, nekik voltak kisebb problémáik - a céljuk az, hogy egy nap elérjék a száz kört.

részletek

A Red Bull nem akart cápauszonyt, leszavazták

Esztétikai megfontolásból a Red Bull vezetői már tavaly felvetették a többi csapatnak, hogy egy szabálymódosítással meg kellene akadályozni az úgynevezett cápauszonyok megjelenését az autókon - ám érvük nem győzte meg a riválisokat.

részletek