DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Hamilton: Az egész sokkal jobb, mint tavaly

Lewis Hamilton arcára nem csak az csalt örömöt, hogy a Mercedes volt a legszorgosabb, ő maga pedig a leggyorsabb a 2017-es F1-es tesztek első napján, hiszen a vezetést is élvezetesebbnek tartja az előző években tapasztalthoz képest.

A Mercedes a tavaly bevált gyakorlatot ismételve idén is minden tesztnapot igyekszik felosztani két pilótája között, ezzel fizikálisan tehermentesítve Hamiltont és új csapattársát, Valtteri Bottast. A brit hétfőn délután hajthatott először a pályára a W08-as modellel, és azonnal a tabella első felébe került köridőivel, majd pedig arra sem kellett sokat várni, hogy az első helyre álljon, amit a leintésig őrzött is. A háromszoros bajnok már most jobb kört futott annál, mint amivel a tavalyi Spanyol Nagydíjon megszerezte a pole-t, a kanyarsebességek növekedése pedig neki is elnyerte a tetszését.

hamilton-mercedes_1



„Jó nap, pozitív nap volt ez a csapat számára. Rengeteg adatot és információt gyűjtöttünk, most már van mi alapján javítani az autón” - kezdte összegzését. „A G-erők egyértelműen magasabbak, a versenyzőt lényegesen nagyobb erőhatások érik, mint korábban. Fizikailag sokkal kimerítőbb lett. A kanyarokban mindig próbáltam növelni a sebességet, ám egy kicsit másképpen kell vezetnünk, mint korábban. Az autó egy szörnyeteg. Az egész sokkal jobb, mint tavaly.”

Ahhoz, hogy az új generációs autókból körről körre ki lehessen hozni ezeket a kanyarsebességeket, a Pirelli közreműködése is kellett, Hamilton első tapasztalatai szerint pedig a gumicég be is váltotta ígéretét, hiszen az idei abroncsok már koránt sem használódnak el olyan könnyen, mint az előző években gyártottak.

„A korábbi gumiknál már nagymértékű kopás jelentkezett volna, de ezeknél nem” - mutatott rá. „Az abroncsok élettartamának kezdetén azonban nem éreztem, hogy túl nagy teljesítményt ki lehetne belőlük préselni. Tartós, kemény gumiknak tűnnek, amelyek az etap elején és végén is hasonlóan működnek. Van ugyan némi elhasználódás, de nem jelentős.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: