F1 hírek
Újra kiszállással fenyegetőzik a Red Bull
Az osztrák istálló a közelmúltban többször kijelentette már, hogy ha nem lesznek megfelelőek a körülmények az F1-ben, búcsúzni fognak - tanácsadójuk most ismét feldobta a fenyegetőzős labdát.
részletekMassa egyre csüggedtebb
A brazil pilóta mindkét McLarennel összeütközött az F1-es Spanyol Nagydíjon, és egész versenyen csak futott az eredmény után - úgy véli, a szerencséje kezdi elhagyni.
részletekBottas missziója volt Vettel feltartása
Valtteri Bottas büszke arra, hogy ő segítette győzelemhez csapattársát, Lewis Hamiltont a Spanyol Nagydíjon. A finn közölte, hogy ez volt a missziója, hogy feltartsa Vettelt a verseny középső szakaszában és ezzel nyerjen időt Hamilton.
részletekA Williams a Red Bull szintjét hozza?
Barcelonába szinte az összes csapat komoly fejlesztési csomagot hozott, néhány ezek közül látványosan sokat jelentett az adott istállónak. A technikai igazgató az adatokra támaszkodva azt mondja, a Williams a Red Bull szintjét hozta Spanyolországban.
részletekF1-es legendák arcképével adtak ki bélyegeket
Alig egy hónap múlva Montrealban vendégeskedik a Formula-1-es mezőny, ennek egyik felvezetéseként Montrealban legendás pilóták arcképével adtak ki bélyegsorozatot. Különlegesség a köbön.
részletek„Könnyen eldurvulhat a helyzet Vettellel”
Noha az F1 a Spanyol Nagydíj után ódákat zeng a két gigász csatájáról, a háromszoros világbajnok nem biztos benne, hogy egész évben mosolyogni fognak egymásra a némettel.
részletekA legjobb üzenetek a Spanyol Nagydíjról
Az F1-es pilóták hozták a formájukat Barcelonában: káromkodó Vetteltől, szarkasztikus Alonsótól, sajnálkozó Vandoorne-tól hallhattuk a legjobb rádióüzeneteket az elmúlt hétvégén.
részletekDurva: Vandoorne első előzését ünnepli
Persze kétségkívül örömteli dolog, hogy megvan a szezon első előzése a McLarennel kínlódó belga számára – de az már kevésbé, hogy az ötödik futamig kellett erre várni, s a 16. helyért történt a manőver.
részletekAggasztó, ha gyorsabb a tavalyi Ferrari-motor
Ez a gondolat nem hagyta nyugodni Carlos Sainzt a Spanyol Nagydíjat követően, aki szerint nem is kellene sokat fejlődnie a Renault-nak ahhoz, hogy érdemben előreléphessenek az erősorrendben.
részletekAlonso jövője? Akár egy sakkjátszma!
A spanyol F1-es pilóta karrierje során számtalanszor volt már az úgynevezett 'silly season' legkelendőbb terméke, több esetben is körülötte forgott a pilótapiac - Lewis Hamilton szerint ez idén sem lesz másként.
részletekMercedes: Örülünk, hogy feltámadt a Ferrari
A maranellói F1-es alakulat igencsak megdolgoztatja idén a pénzéért az elmúlt három év világbajnokát, ez pedig a Mercedes-tulaj Daimler első emberének arcára is mosolyt csal.
részletekA Ferrari is tesztelni fog jövő hónapban
Bár a 2017-es szezon következő szezon közben rendezett gyakorlását augusztusban rendezik az F1-es Magyar Nagydíj után, a maranellóiak már június elején pályára hajthatnak egy Pirelli-gumiteszt keretein belül.
részletek