F1 hírek
Még egy turbó, és büntetik Vettelt
Sokba került a Ferrari motorhibája a Spanyol Nagydíj szombati napján: az év ötödik versenyén Sebastian Vettel kifogyott a felhasználható turbófeltöltőkből. Egy újabb csere rajtbüntetést fog érni.
részletekAlonsónak ajándék a 7. hely, csodás javulás
Pokol és mennyország eddig Fernando Alonso spanyol hétvégéje. Botrányosan rossz péntek után erős szombat délelőtt, majd egy csodával felérő hetedik rajtkocka Barcelonában.
részletekHamilton, Vettel és Bottas is elszúrta körét
A brit azonban nem fizetett hibájáért, ráadásul az időmérőn mögötte végző két riválissal ellentétben őt motorcseréje sem hátráltatta. Vettel hektikus nap végén maradt le a pole-ról.
részletekHamiltoné a pole Barcelonában
Bár a kezdéskor úgy tűnt, Sebastian Vettel egyetlen mért körre sem lesz képes, a német mégis végigvitte Ferrariját az időmérő edzésen Barcelonában, és csak hajszállal maradt el az első rajthelyet megszerző Lewis Hamilton mögött.
részletekRaikkönen leggyorsabb az időmérő előtt
A pénteki tarolás után nem jött ki a lépés a Mercedesnek a harmadik edzésen: Bottas a tréning nagy részét a garázsban töltötte, Hamilton csak harmadik lett a két Ferrari mögött.
részletekNagyon közel a McLaren-Honda szakítás
Úgy fest, hogy hosszú szenvedés után végül elért siker nélkül szétválnak a McLaren és a Honda útjai. Soha ilyen közel még nem volt a helyzet ahhoz, hogy a wokingiak hamarosan lecseréljék az egyelőre reménytelen japán erőforrást.
részletekAmit nem tudtál Schumacherék gokartpályájáról
Michael Schumacherhez, illetve a Schumacher családhoz többek között köthető kiállítás, lovasfarm és újabban a Keep Fighting kezdeményezés is, de nem hagyhatjuk ki a hétszeres világbajnok nevét viselő utcát és gokartpályát sem Kerpenben, ahol Schumi a gyerekkorát töltötte.
részletekHamilton szereti az új szuper-Mercedest
Lewis Hamilton rettentően elégedett a Mercedes fejlesztési csomagjával, úgy tűnik, az Ezüst Nyilak ismét lépéselőnybe kerültek a riválisokkal szemben. Itt az új nyerőgép?
részletekMai műsor (05. 13) Időmérők és futamok
Az F1-ben és a WTCC-ben időmérő edzést rendeznek, akárcsak Monacóban, de ott délután már a versenyt is lefutják a Formula-E ászai - este pedig az Indianapolisi Nagydíj koronázza meg a napot.
részletekA Renault fejlesztési csomagja nagy ugrás
A Mercedes fejlesztési csomagja úgy tűnik, jól sikeredett, de még náluk is többet fejlődött a gyári Renault. A pénteki napból kiindulva már lassan a Red Bullra lesz veszélyes.
részletekA McLarennél nem hitték el, amit láttak
A vezér nem tudja megmondani, rosszabb lett-e a Honda megbízhatósága, hiszen még sosem volt jó, így nincs mihez viszonyítani – ismét kezdenek eldurvulni a viszonyok a McLaren-Honda házasságban.
részletekMegtartani Alonsót: Lehetetlen küldetés?
A McLaren versenyzési igazgatója elismerte, hogy lehetetlen küldetésnek tűnik Fernando Alonso megtartása, de a következő öt hónapban meg kell próbálniuk teljesíteni az elképzelhetetlent.
részletek