F1 hírek
Raikkönen: Az új fejlesztéseink beválnak majd
Az utóbbi két nagydíjhétvégén a Ferrari láthatóan a Mercedes mögé esett vissza. Kimi Raikkönen szerint viszont a Ferrari jó úton van és Silverstone-ban segíteni fognak az új fejlesztések.
részletekEkkorát még sosem kaszált a Haas
Ötvenedik versenyhétvégéjén egy negyedik és egy ötödik helyezéssel létezése legjobb eredményét érte el az amerikai F1-es istálló, amelynek köszönhetően a McLarent is átugrották a gyártói tabellán.
részletekWolff: Brutális lett volna a csapatutasítás
A Ferrari „brutális” lett volna, ha megcserélteti a futam végén Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel pozícióját. A Mercedes csapatfőnöke azt is hozzátette, ők sem kérnék erre Bottast.
részletekMagnussen nem törődik a ferraris pletykákkal
Kevin Magnussen egyértelművé tette, hogy nem foglalkozik az őt Ferrariban látó híresztelésekkel, jelenleg kizárólag a Haasra akar koncentrálni, mivel nincs is számára jobb opció.
részletekKanyarban is lesz DRS-zóna Silverstone-ban
Ilyen még nem volt, mióta kitalálták az állítható hátsó szárnyat 2011-ben: az első két kanyarban nyitva lehet hagyni a DRS-t – a pilóták bátorságán múlik, élnek-e a lehetőséggel.
részletekJos Verstappen: Soha többé nem kérdés Max
Pont ugyanazzal az agresszív vezetéssel szerezte meg a győzelmet az Osztrák Nagydíj nyertese, amelyet annyian kifogásoltak a szezon során. Verstappen papa szerint innentől a kritikusoknak hallgass a neve.
részletekHamilton: A Pirelli miatt volt rossz verseny
Több csatát láthattak volna a nézők, ha az abroncsok megfelelően működnek. A világbajnok azt is tudja, mi lett volna a megoldás: a speciális gumikat elhozni Ausztriába is – azokat, melyek általános nézet szerint a Mercedesnek kedveznek…
részletekA lelombozott Ricciardo sportot váltana
A Red Bull pilótáját üldözte a pech 29. születésnapján, az Osztrák Nagydíj kimenetele pedig annyira frusztrálja, hogy F1 helyett az MMA-ban építene karriert. Mivel az ausztrálról van szó, felhívását a UFC elnökéhez nem kell teljesen komolyan venni.
részletekVandoorne tönkrevágta Gasly versenyét
Már az első körben a McLaren belga pilótája nekiment a Toro Rosso jobb hátsó kerekének, ami megsérült, így Pierre Gasly sokkal inkább érezte ralikrossz versenynek az Osztrák Nagydíjat.
részletekTovábbra sincs megbízható Renault-motor
A fejlesztett Renault-erőforrásnál a megbízhatóságot helyezték előtérbe, de a jelek szerint változatlanul problémái vannak a francia gyártónak. A gyári istálló különösen szenvedett a hétvégén.
részletekSajtó: Év közben becsődölhet a Force India
Nem kizárt, hogy a szezon közben 18-ra csökken a mezőny létszáma. A Globo szerint a Force India helyzete annyira rossz, hogy sürgősen vevőt kell találnia, különben összeomlik.
részletekVilleneuve: Leclerc szerződtetése hiba
Sajtóértesülések szerint Charles Leclerc már jövőre a Ferrari versenyzője lesz, kétéves kontraktust írt alá. Az 1997-es világbajnok szerint többszörösen hibáznak ezzel az olaszok.
részletek