DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő
F1

Leclerc máshogy látja a Hamiltonnal történt csatát: szerinte mindketten hibáztak

Nem érzi úgy Charles Leclerc, hogy egyedül ő hibázott volna a Hamiltonnal vívott mexikói csatában. A Ferrari versenyzője a büntetésről és a csapaton belüli egyeztetésről is beszélt.

Lewis Hamilton szerint Charles Leclerc elsőkörös manővere került a győzelmébe a Mexikóvárosi Nagydíjon, a monacói azonban egészen másként értékeli a történteket. A Ferrari versenyzője elismerte, hogy levágta a pályát, és számított is valamilyen büntetésre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csapattársával mindketten hibáztak a 4-es és 5-ös kanyarban.

A monacóit először arról kérdezték, hogy a szabadedzésen szerzett tapasztalatai alapján úgy érezte-e, a rajtnál kell megpróbálnia az előzést, mert később már nem lesz rá lehetősége: „Egyértelműen lehetőség volt. Az első kanyarban volt egy rés a külső íven, és elég nagy sebességgel érkeztem meg a kanyar külső oldalán. A második kanyarban már nagyon kevés hely maradt, ami természetesen várható, amikor a győzelemért harcolunk.”

„Aztán a 4-es és 5-ös kanyarban Lewis és én is nagyon későn próbáltunk fékezni, és egyikünk sem tudta bevenni a kanyart” – mondta, majd rátért a kritikus helyzetre: „Levágtam a pályát, majd az 5-ös kanyar után Max is közénk került, ami még zavarosabbá tette a helyzetet. Beszéltem a csapattal, de nem kaptam igazán egyértelmű visszajelzést.”

„Szerintem annyira zavaros volt a helyzet, hogy végül megtartottam a pozíciómat, miközben számítottam valamilyen büntetésre. Végül meg is kaptam. Úgy gondolom, jó tempónk volt, de sajnos a második újraindítás után minden valamivel nehezebbé vált.”

leclerc-mexico-1



Leclerc-t ezt követően arról is megkérdezték, szeretett volna-e egyértelműbb útmutatást kapni a csapattól, hiszen végül maga döntött úgy, folytatja a versenyt, és megpróbálja ledolgozni az esetleges öt másodpercet: „Igen, röviden beszéltünk a csapattal, hogy megpróbáljuk megérteni a helyzetet. Megkérdeztem, hogy most mit kellene tennem, de az ilyen helyzetek mindig nagyon nehezek.”

„Természetesen ilyenkor az ember arra számít, hogy valamit tennie kell. De mit? A második vagy a harmadik helyre kellene visszaállni? Vagy a negyedikre? A negyediknek valószínűleg már nem lett volna értelme, de a második vagy a harmadik hely szóba jöhetett. Végül úgy döntöttem, hogy folytatom. Biztos vagyok benne, hogy a következő eligazításon ez még téma lesz.”

A második újraindításnál történt elfékezéséről is kérdezték a Ferrari versenyzőjét, amely után már nem tudott érdemben beleszólni a dobogós helyekért zajló küzdelembe: „Elég sok gumitörmelék volt a pálya jobb oldalán. Amikor fékezni kezdtem, annak ellenére, hogy nem is nyomtam különösebben erősen a féket, azonnal blokkoltak a kerekeim. Emiatt a verseny utolsó szakasza nagyon nehézzé vált.”

A rajt előtti megállapodásról, illetve arról, hogy szabadon versenyezhettek-e egymással Hamiltonnal, szintén megkérdezték Leclerc-t: „A győzelemért harcoltunk, így természetesen nagyon kevés helyet hagytunk egymásnak mindketten. Végül a 4-es kanyarban mindketten hibáztunk. Nem történt ütközés vagy semmi hasonló. Mindketten egyenesen továbbmentünk, és ezzel lehetőséget adtunk Maxnak az előzésre.”

leclerc-mexico-2

„Szóval nem gondolom, hogy ennek ekkora témának kellene lennie. Természetesen nagyon szoros volt a csata az első három kanyarban, de arra számítottam, hogy a vezető pozícióért fogunk harcolni. Az 5-ös kanyarnál mindketten hibáztunk, én pedig büntetést kaptam érte. Aztán lehet vitatkozni azon, hogy ez elegendő volt-e vagy sem. Lewis pedig Maxszal szemben veszített pozíciót az 5-ös kanyar után.”

A történtek után felmerült, hogy szükség lehet-e újabb szabályokra a Ferrari két versenyzője között, hogy a jövőben elkerüljék az ehhez hasonló vitás helyzeteket, Leclerc szerint azonban a probléma nem feltétlenül a versenyzők közötti megállapodásokban keresendő: „Őszintén szólva egész csütörtökön erről beszélgettünk a versenyzői eligazításon, próbáltuk megérteni, hogyan kellene a legjobb döntéseket meghoznunk ilyen helyzetekben.”

„Szerintem mindenki arra jutott, hogy először valószínűleg a pályákat kellene megváltoztatnunk, és gondoskodnunk kellene arról, hogy ne legyenek olyan helyek vagy pályák, ahol ennyire nagy kockázatot lehet vállalni a belső íven. Ha például a 4-es kanyar kijáratánál fal lenne, sem Lewis, sem én nem próbáltunk volna ennyire későn fékezni. Úgy gondolom, a pályák kialakításán lehetne javítani annak érdekében, hogy egyszerűbbek legyenek ezek a helyzetek, mert különben nagyon bonyolulttá válik minden.”

A beszélgetés során természetesen Kimi Antonelli történelmi világbajnoki címére is kitértek. A Mercedes olasz versenyzője a harmadik helyével biztosította be a végső sikert, Leclerc pedig különösen szépnek találta, ahogyan Antonelli családja átélte a pillanatot: „Természetesen nagyon örülök neki. Én is fiatalnak tartom magam, de amikor ránézek, ő még nálam is fiatalabb. Az pedig, hogy a szüleit ilyen érzelmesen lehetett látni a dobogó alatt, gyönyörű pillanat volt.”

leclerc-mexico-3

„Nagyon-nagyon örülök neki. A kockás zászló után megpróbáltam megvárni őt, de azt hiszem, nagyon lassan ment, hogy megfelelően megünnepelhesse a sikerét. Később majd megkeresem, de teljes mértékben megérdemelte. Az év eleje óta egyetlen hibát sem követett el.”

Hamilton a leintés után jelezte, hogy komoly beszélgetésekre lesz szükség a Ferrarinál a történtek miatt, amire Leclerc szintén kitért: „Természetesen beszélni fogunk róla. Nem tudom, hogy Lewis mennyire volt elégedetlen azzal, amit én tettem, mert úgy éreztem, hogy az ő megmozdulása is nagyon közel volt a határhoz. Szerintem talán inkább az egész helyzet miatt volt mérges, azért, ahogyan a 4-es és 5-ös kanyarban történteket kezelték, illetve ahogyan a büntetést kiszabták. Erről mindenképpen beszélni fogunk.”

Végül arról is kikérték a véleményét, hogy az öt másodperces büntetés megfelelő szankció-e egy ilyen esetben, vagy szigorúbb következményekre lenne szükség, különösen akkor, ha egy versenyző jelentős előnyt szerezhet a pálya levágásával: „Léteznek írott szabályok, és ez az egyik nehézsége a helyzetnek. Ha a szabályok alapján vizsgáljuk, ez az eset nem különbözik annyira más szituációktól.”

„Ugyanakkor egyetértek veled. Vannak olyan helyzetek, amelyekben az egyik versenyző többet nyer, mint a másik, de papíron, ahogyan mondtad, a szabályokhoz kell tartanunk magunkat. Szerintem végső soron olyan pályákra van szükségünk, amelyek nem engedik meg, hogy ilyen határokkal és szürke zónákkal játsszunk. Különben nagyon nehéz helyzetek alakulnak ki, és biztos vagyok benne, hogy sokan nagyon rossz szemmel nézik majd ezt az esetet. Ezt megértem, de jelenleg ilyen a helyzet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: