A megosztott specifikációkkal teljesített F1-es Szingapúri Nagydíj után arra jutott a Mercedes, hogy egyértelműen gyorsabb a Kimi Antonelli által használt fejlesztési csomag, de még dolgozniuk kell rajta, hogy kihozzák belőle a maximális potenciált.
A Mercedes Sepangban vetette be idei második komolyabb fejlesztési csomagját, amely azonban nem hozta a várt teljesítményt, ezért Szingapúrban közvetlen összehasonlítást végeztek a korábbi és az új specifikáció között: az eleve rajtbüntetéssel sújtott George Russell az előző verzióval versenyzett, míg Antonelli a frissítésekkel megpakolt autóval.
A pénteki sprintidőmérőn még a korábbi változat tűnt gyorsabbnak, a szombati kvalifikációtól azonban mintha fordult volna a kocka – igaz, Antonelli hangsúlyozta, hogy sokkal szűkebb az „új” autó működési tartománya, ezért trükkössebbé vált annak a vezetése.

Andrew Shovlin, a konstruktőri világbajnokságban élen álló alakulat vezető pályamérnöke szerint viszont arra jutottak a szingapúri forduló végére, hogy határozottan jó az irány, amely felé a sepangi újításokkal elindultak:
„A hétvége egyik fő célja az volt, hogy folytassuk a fejlesztési csomag értékelését, és egyre jobban megértsük, hogyan hozhatjuk ki belőle a legtöbbet. Sokat tanultunk ebben a három napban, és ami fontos, láttunk biztató jeleket mind időmérős, mind versenykörülmények között, amint közelebb tudtunk kerülni a megfelelő működési tartományhoz” – értékelt Shovlin, akit a Motorsport idézett.
„Kimi nagyon érett versenyt futott, remekül kezelte a gumikat, majd megvolt a tempója azokhoz a manőverekhez, amelyek bebiztosították számára a dobogót. George futama eleve kihívást jelentett azzal, hogy hátulról startolt, de végig keményen harcolt, végrehajtott néhány briliáns előzést és visszazárkózott a pontszerzők közé.”
„A hétvége végére Kimi csomagja volt egyértelműen a gyorsabb a kettő között, ami önbizalmat ad nekünk azzal kapcsolatban, hogy megfelelő irányba haladunk a fejlesztés szempontjából” – jelentette ki a szakember.
„Van még mit tenni, de a begyűjtött adatok értékesek lesznek Austinra készülve. Most már tisztább az irány azzal kapcsolatban, hol van a teljesítmény és mire kell fókuszálnunk ahhoz, hogy jobban kiaknázhassuk a benne rejlő potenciált az utolsó futamokon.”