Szokatlanul sok büntetést osztottak ki bokszutcai gyorshajtás miatt a vasárnapi F1-es Monacói Nagydíjon, az FIA azonban állítja: nem volt gond a méréseikkel, inkább a versenyzők ívválasztása a bejáratnál okozhatta a jelenséget.
Valósággal záporoztak Monacóban a bokszutcai sebesség-túllépések miatti büntetések a futamon, többek között Pierre Gasly is emiatt veszítette el a dobogós helyezését. Különösen furcsa volt, hogy a dokumentumok alapján a gyorshajtások rendre minimális mértékűek voltak, az átlaguk az 1 km/h-s túllépést sem érte el.
Az FIA a szokatlanul sok kihágás miatt utólag megvizsgálta a rendszereit, de nem találtak semmi abnormálisat vagy szokatlan. Ehelyett a Nemzetközi Automobil Szövetség azt gyanítja – és ebben mások is egyetértettek –, hogy a jelenséget az okozhatta, hogyan hajtanak be a pilóták a bokszba.
Monacóban ugyanis enyhén le lehet vágni a kezdeti jobb törést a bokszbejáratnál, ezzel néhány méter nyerhetnek a versenyzők. Az FIA rendszerei átlagsebességet mérnek elektronikusan rövid szakaszokon a bokszutcában, a mérés pedig onnan kezdődik, hogy az autó első kereke belép az úgynevezett gyorssávba (ami a levágás esetén a jobb elsőt jelenti).

Magyarán: a bokszutca elején nagyobb átlagsebességet érzékelhetett a rendszer amiatt, mert a pilóták rövidebb távot tettek meg a levágás miatt. Az FIA egyébként azt állítja, hogy a versenyirányítás még figyelmeztette is a csapatokat a hétvége kezdetén erre a jelenségre, és azt javasolták, hogy a versenyzők használják a szélesebb ívet.
Mindenesetre ezt a teóriát vázolta a szintén büntetett, de a második helyét így is megőrző Lewis Hamilton is: „Nem hajtottam gyorsan, szerintem ez csak amiatt van, ahogyan a bokszutcát kialakították. Évek óta használom a bokszutcát, nem arról van szó, hogy bementem és nem nyomtam meg a gombot vagy ilyesmi. A bokszutcai limiter azonnal bekapcsol.”
„Úgy vélem, ez csak az ívnek köszönhető: ugyanezt az ívet használom évek óta, amikor bemegyek, némileg levágva a fehér vonalat. És sokkolt, amikor hallottam, hogy gyorshajtottam, mert valójában nem voltam a sebességhatár felett. Azt hiszem, ez a távolságból adódhat, és tényleg meg kell néznünk, mert hallottam, hogy sokan kaptak ma büntetést, és valószínűleg ők sem igazán lépték át a sebességet.”
Érdekesség, hogy Hamiltonon kívül minden büntetett Mercedes-erőforrást használt, de ennek aligha van köze a történtekhez. Még az Oscar Piastri büntetése révén érintett McLaren-főnök, Andrea Stella is a fenti elméletet érzi valószínűnek: „Azt gondoljuk, ez a túlzott levágásból adódhatott. Ez most a feltevésünk, szóval mondtuk Oscarnak, hogy csak kerülje ezt el, de eleinte még nem értettük.”
Az Alpine egyébként felülvizsgálati kérelmet nyújtott be Gasly büntetései miatt, mivel nem érzik jogosnak őket. Ám mivel ahhoz, hogy egyáltalán újranyissák az ügyet, az enstone-i gárdának új, releváns és jelentős bizonyítékot kell a stewardok elé tárnia – ami a fentiek fényében eléggé valószínűtlennek tűnik, hogy sikerüljön.