Laurent Mekies elmondta: rendkívüli lehetőséget kapott a McLarentól Gianpiero Lambiase, ezért elfogadják a döntését, hogy átigazol – arra ugyanakkor nem számít, hogy versenymérnöke elvesztése után Max Verstappen is hátat fordítana a Red Bullnak.
Néhány hete jelentették be, hogy „nem később, mint 2028-ban” Lambiase átszerződik a McLarenhez, ahol vezető versenyigazgatói posztot fog betölteni. Verstappenék elmondták, hogy ők maguk is biztatták a szakembert, hogy fogadja el a rivális ajánlatát, és most Mekies is arról beszélt, hogy nagyszerű esélyt kaphatott a GP becenévre hallgató mérnök:

„Rendkívüli lehetősége adódott. Tiszteletben tartjuk, hogy ilyen lehetőség egyszer adódik az életben” – fogalmazott Mekies, akit a Motorsport.com szaklap idéz. „Bármennyire is újdonság volt ez számotokra, mi már nagyon hosszú ideje egyeztetünk vele erről, és csak a legjobbakat kívánjuk neki a következő életszakaszára. Amikor eljön az idő, biztosítani fogjuk, hogy ezt egy lehetőséggé alakítsuk az embereink és a kívánt készségeink számára.”
Sokan találgatnak arról, hogy Lambiase elvesztése Verstappent is abba az irányba terelheti, hogy elhagyja a jelenleg nem túl acélos és számos más szakembert elveszítő Red Bullt, vagy akár az általa sokszor kritizált irányba tartó F1-et is. Mekies azonban nem tart ettől:
„Abszolút nem, ez a válaszom” – felelte a The Telegraph erre irányuló kérdésére az energiaitalosok F1-es csapatvezetője. „Nyilvánvalóan minden nap beszélünk Maxszal. És Max kívül-belül ismeri az autósportot, együtt él és lélegzik ezzel a csapattal. Ismeri a legtöbb srácot. Nagyon jól érti azokat a dinamikákat, amelyek előfordulhatnak.”
„Rendkívül sikeres volt az istálló, és nem tudunk mindenkit előléptetni, ezért néhányan meghoznak bizonyos döntéseket. A nagy képet nézve Max azt is jól tudja, hogy ez csak az apró részét jelentik ahhoz képest, mint amennyire ti erre fókuszáltok.”