Helmut Marko „hatalmas veszteségnek” nevezte Max Verstappen és a Red Bull szempontjából Gianpiero Lambiase 2028-as mclarenes átigazolását, míg a holland pilóta apja, Jos Verstappen elárulta: tudtak már egy ideje a dologról, és biztatták is a szakembert, hogy lépje meg a váltást.
Csütörtökön jelentette be a két érintett istálló, hogy Lambiase a jelenlegi 2027 végéig szóló szerződése lejárta után elhagyja a Red Bullt, ahol azon túl, hogy Verstappen mérnökeként dolgozott, még a teljes versenyrészleget is irányította, hogy „nem később, mint 2028-tól” a McLarennél töltse be a vezető versenyigazgató posztját.
A bejelentésre elsőként az energiaitalosoktól az előző év végén távozott egykori tanácsadó, Helmut Marko – aki egyébként a hírek szerint az F1-es Osztrák Nagydíj szervezőségében fog betölteni hasonló pozíciót – reagált az APA-nak:

„Ez egy jelentős veszteség. Olyanok ők ketten, mint egy idős házaspár” – mondta Lambiase és Verstappen kapcsolatáról. „Megvoltak a vitáik és egyet nem értéseik is. Hatalmas a csapat, de ’GP’ kulcsfigura volt az autófejlesztésben és a beállításokban, aki olykor a saját útját járta,, nem is mindig egyetértésben a műszaki stáb többi részével.”
Bár maga a négyszeres világbajnok még nem reagált, az édesapja, Jos Verstappen megtette a RaceXpressnek: „Tudtuk már egy ideje, és azt is tudtuk, mikor fog megtörténni. Van még további másfél-két évünk, amikor vele dolgozunk. Óriási lehetőség ez neki, szóval megértjük. Mondtuk is, hogy csinálja és ragadja meg két kézzel. Ezen túl pedig a Red Bull feladata őt pótolni. Meglátjuk.”
Lambiase átszerződése kétségeket vethet fel Verstappen jövőjét illetően is – főleg annak fényében, hogy még 2021 végén, az első világbajnoki címének megszerzése után úgy nyilatkozott, hogy „csak vele akar dolgozni, amint abbahagyja, ő is abba fogja”. A pilóta apja szerint azonban nem kell ilyesmitől tartani:
„Szerintem változtak a dolgok. Nyilván négy világbajnoki címmel sok dolgot értettek el közösen, de az Maxon múlik. Mindenesetre szerintem folytatni fogja.”