DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 17. kedd
F1

Senki földje, dobogóesély nélkül: itt áll a McLaren

Lando Norris és Oscar Piastri is egyetért abban, hogy jelenleg nagy a hátrányuk, de mindketten bíznak abban, hogy feltámadhat még az F1-es címvédő alakulat.

Lando Norris szerint pillanatnyilag nincsenek olyan helyzetben, hogy dobogókért szálljanak harcba, de bízik benne, hogy a McLaren feltámadhat. Oscar Piastri úgy érzi, jelenleg nagyjából a senki földjén tartózkodnak a mezőnyben.

Harmadik-negyedik erőként kezdte a 2026-os Formula-1-es szezont a konstruktőri világbajnoki címvédő alakulat, amelyet ráadásul időről időre műszaki nehézségek is kínoznak: a hétvégi Kínai Nagydíjon például egyik autójuk sem tudott elrajtolni a vasárnapi futamon.

mclaren-kina-f1-norris-1



Bár a versenyt kihagyták, Norris szerint így is értékes tapasztalatokat gyűjtöttek a helyzetükről: „Ez egy olyan hétvége volt, ahol sokat tanultunk. Már a múltkori hétvégén is így volt” – fogalmazott a regnáló világbajnok Sanghajban a Formula.hu jelenlétében.

„Emellett egyértelművé vált, hogy jobb munkát kell végeznünk még mindig az erőforrás megértésében, és változtatnunk kell ezt-azt. És azt is megértettük, hogy az autó nincs azon a szinten egyelőre, amely a dobogóért vagy a győzelemért való harchoz szükséges.”

„Tudjuk, hogy sok munka áll előttünk, függetlenül a felmerült problémáinktól. A csapat tudja, hol állunk, és minden kapcsán nagyon reálisak, szóval mind keményen dolgoznak. Egész szezonban így tettek, de főleg most, tudják, milyen irányba kell dolgoznunk, hogy visszajussunk oda, amit szerintünk elérhetünk.”

mclaren-kina-f1-2

Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt arra, hogy fordíthatnak a helyzetükön, így felelt Norris: „Abszolút. Minden év más, szóval sosincs garancia, de nagyon hiszek és bízok a csapatban, hogy fel tudunk innen állni. Még mindig nagyon hosszú az idény. Japán után jön egy kis szünet, ez valószínűleg jó lehet számunkra, hogy kitaláljunk dolgokat és kicsivel több időnk legyen fejleszteni ezt-azt és meglátni, hogy esetleg előbb felkerülhessenek az autóra.”

„Úgyhogy bár nem úgy kezdtük az évet, ahogy akartunk, bízom a csapatban, hogy fejlődhetünk és egy ponton a dobogókért és a szezon későbbi részében talán győzelmekért harcolhatunk. Hinni akarok ebben. Kemény volt a kezdet, de megvan bennem a hit.”

Eközben Piastri azt a kérdést kapta meg, hogy szerinte csökkenthetik-e a jövő hétvégen esedékes Japán Nagydíjra a hátrányukat: „Remélhetőleg kicsit közelebb kerülhetünk. De meglepődnék, de ha az egész lemaradást le tudnánk dolgozni” – felelte az ausztrál.

„Úgy vélem, Kína eléggé megmutatta, hol is állunk, ami nagyjából a senki földjét jelenti azzal, hogy a harmadik leggyorsabbak vagyunk. Úgyhogy remélhetőleg tudunk csökkenteni a hátrányon” – nyilatkozta Piastri, hozzátéve: megértettek néhány dolgot a kínai hétvégén, így például a Mercedes-hajtáslánc optimalizálásában is előreléptek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: