DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

„Történelmi, büszke pillanat”: fotókon és videókon a Cadillac F1-es bejáratása

Pénteken Sergio Perezzel a volánnál megtette első köreit Silverstone-ban a Cadillac első F1-es autója: a pilóták és a csapat vezetői is büszkék rá, hogy ilyen rövid idő alatt eljutottak eddig.

Történelmi és büszke pillanatnak vezette a Cadillac vezetősége, valamint a két versenyző, Sergio Perez és Valtteri Bottas is, hogy pénteken az enyhén vizes Silverstone-ban megtette első köreit az alakulat 2026-os Formula-1-es versenygépe.

cadillac-shakedown-f1-1



A nagy eseményre egy filmforgatási nap keretein belül került sor, amelyből a szabályok értelmében kettő áll a csapatok rendelkezésére egy szezonon belül, s egyszer-egyszer összesen 200 kilométert tehetnek meg.

Ennek megfelelően a bejáratás egyik célja az volt, hogy felvételek készüljenek az autóról – az alábbi videót maga az amerikai formációi osztotta meg a sajtóval (a lentebbi pedig egy kémfelvétel), a közzétett fotók viszont természetesen szándékosan sejtelmesek és nem mutatnak sokat – másrészt pedig ez lehetőséget adott az istállónak arra, hogy ellenőrizzék, hogy minden rendszer megfelelően működik-e, mielőtt másfél hét múlva kezdetét venné a barcelonai zárt kapus teszt.

A volánnál Perez ült, az autó maga pedig teljesen fekete festést kapott: a Cadillac a teszteken majd egy egyedi dizájnt fog viselni, míg a tényleges fényezést rendhagyó módon február 8-án, a Super Bowl szünetében fogják leleplezni.

„A mai bejáratás egy jelentős lépés a Cadillac Formula-1-es csapata számára” – értékelt a Cadillac közleményében Dan Towriss vezérigazgató. „Büszkeséggel töltött el a pillanat, ahogy láttam kigurulni az autót a garázsból. Történelmi mérföldkövet jelentenek az első pályán megtett körök: ez a csúcspontja a többezer munkaórának, amelyet a nyers szenvedély vezérelt.”

cadillac-shakedown-f1-3 

„Graeme kiváló munkát végzett azzal, hogy összeállította ezt az abszolút versenyző típusokból álló csapatot, akik mindent megtettek, hogy eljussunk eddig a pillanatig. Ez csak a kezdet, hiszen folytatjuk a munkát Melbourne-re és az utánra.”

Az említett Graeme Lowdon csapatfőnök így kommentálta a bejáratást: „A mai nap a számtalan kemény munkaóra, eltökéltség és hit eredménye a csapat minden tagja részéről. Megmutatja, mekkora fejlődést érünk el rövid idő alatt.”

cadillac-shakedown-f1-8

„Nagyszerű lehetőség volt a csapat számára, hogy egy tényleges bokszutcai közegben kovácsolódjon össze, ellenőrizzék az autó rendszereit és megoldják az esetleges kezdeti problémák. De ez csak az út kezdete: mostantól a néhány hét múlva induló előszezoni tesztekre fordítjuk a figyelmet, amely még több lehetőséget jelent az istálló számára.”

Perezé volt a megtiszteltetés, hogy a Cadillac első F1-es köreit megtegye, a száguldó cirkuszba egy év kihagyás után visszatérő mexikói a következőket mondta el: „Csodálatos nap volt a mai. Mindenkinek elképesztően büszkének kell lennie arra, hogy csapatként teljesítettük az első köreinket.”

 cadillac-shakedown-f1-5

„Mindenki keményen dolgozott azért, hogy eljussunk eddig, és érzelmes pillanat volt részének lenni az autósport-történelemnek. Mindannyian kiélvezhetjük és ki is kell élveznünk ezt a pillanatot, de ez még jobban feltüzelt engem. Alig várom, hogy visszaülhessek és további köröket tehessek meg – ez csak a kezdet volt.”

Bár autóba nem ült, de a csapattárs Valtteri Bottas is jelen volt Silverstone-ban: „Csapatként ma történelmet írtunk azzal, hogy először gurult pályára a Cadillac Formula-1-es autója. Checo simán teljesítette az első köröket. Büszke vagyok az egész gárdára, hogy eljutottunk erre a pontra, igazán lenyűgöző. Különleges érzés volt részének lenni ennek a momentumnak és látni a csapat örömét. Az első napunk kipipálva, és most megyünk tovább.”

cadillac-shakedown-f1-7

cadillac-shakedown-f1-4

cadillac-shakedown-f1-6

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: