Isack Hadjar visszaemlékezett a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj drámai szezonzárójára, amikor Hamilton az utolsó körig vezette a futamot, de Verstappen friss gumikon megelőzte. Hadjar, aki akkor Hamilton nagy rajongója volt, elmondta, hogy dühében összetörte a tévét, miközben a Red Bull mint csapat sikerének örült. Jövőre már Verstappen oldalán versenyez majd, azzal pedig már idén valóra vált az álma, hogy példaképével, Hamiltonnal összecsaphatott a pályán.

A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj a Formula–1 történetének egyik legdrámaibb futama volt. Hamilton vezetett, közel állt a nyolcadik világbajnoki címhez, de egy késői safety car mindent felborított: a Red Bull behívta Verstappent friss gumikért, míg a Mercedes Hamiltonnal a pályán maradt, hogy megőrizze a pozíciót. A verseny újraindításakor Michael Masi versenyigazgató csak néhány lekörözött autót engedett vissza körön belülre, így Verstappen tiszta pályát kapott az utolsó körben. A többi már történelem…
„Egyedül voltam a szobámban. Se kamerák, se mikrofon, semmi, csak én a képernyő előtt, és szó szerint összetörtem a tévét, és kész” – mesélte Hadjar, aki akkor Hamilton nagy rajongója volt. „De természetesen örültem a Red Bullnak, mert végül is nem a Mercedes adott nekem esélyt az F1-ben, nem ők szerződtettek. Hamiltont viszont sajnáltam … Vegyes érzések voltak.”

Hadjar hálás azért, hogy megadatott neki, hogy példaképével versenyezhet: „Emlékszem, amikor gyerekként néztem a tévét, azt mondogattam magamnak, hogy remélem, nem vonul vissza… Szerettem volna eljutni ide, amíg még versenyez” – mondta az újonc francia pilóta, kiemelve egy másik különlegességet is:
„Az első F1-es évem egybeesik Hamilton Ferrari-pilótaként töltött első évével, ez egy ikonikus szezon. Nagyon szerencsés vagyok, mert sosem gondoltam volna, hogy versenyezhetek vele. Azt hittem, hogy visszavonul, mire megérkezik, de most itt vagyok, és harcolhatok vele, ami hatalmas kiváltság. És idén többször az is megadott, hogy összecsaphattam vele!”