DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Miért nem kapott rajtbüntetést Piastri?

A rajtnál való bemozdulásért kirótt öt másodperces időbüntetést nem tudta már letölteni a vb-éllovas, mégsem „váltják át” ezt rajtbüntetéssé – mutatjuk, miért.

Hiába mondja ki az F1-es sportszabályzat, hogy a kiesés miatt le nem töltött büntetéseket a felügyelők rajthelyes hátrasorolássá konvertálhatják át a következő nagydíjra, Oscar Piastri esetében ez mégsem történik meg – méghozzá a büntetési irányelveknek köszönhetően.

Piastri eleve pocsék hétvégéje akkor kapott gellert az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, amikor bemozdult a startnál a piros lámpák kialvásakor, majd lefulladt a McLarenje, így visszaesett a sor végére – ahonnan hiába igyekezett felzárkózni, már az első körben a falnak csapódott az ausztrál, idei első kiesését könyvelve el.

Bár a világbajnokságot a futam után 25 ponttal vezető pilóta tehát kiesett, a stewardok így is vizsgálták a rajtnál történt kiugrását, és ki is szabtak rá öt másodperces időbüntetést – ahogy tették azt a Piastri mögül a hibázó McLarenre reagálva szintén rontó Fernando Alonso esetén is.

f1-piastri-baku-mclaren-1



Piastri értelemszerűen nem tudta letölteni az időbüntetését, ám a Formula-1-es sportszabályzat kimondja, hogy kiesés esetén a felügyelők „rajtrácsbüntetést szabhatnak ki a versenyzőre a következő futamra”.

Ez azonban nem történt meg a McLaren-pilóta esetén, ennek oka pedig a büntetési irányelvekben keresendő. A néhány hónapja immár nyilvánosságra hozott dokumentum 8-as cikkelyében ugyanis az alábbi fontos megjegyzés olvasható:

„Azokban az esetekben, amikor egyetlen öt másodperces büntetést nem tud letölteni a versenyző, a felügyelők nem váltják át ezt egy rajtbüntetésre a következő versenyre. Ugyanakkor amennyiben egynél több büntetést kapott a pilóta, a stewardok átválthatják az öt másodperceket (vagy többeket) rajthelybüntetéssé.”

Magyarán: mivel Piastri csupán öt másodperces büntetést kapott a bemozdulásért, ez az irányelvek alapján nem váltódik át rajtrácson való hátrasorolássá. Abban az esetben történt volna így, hogy ha az ausztrál esetleg még balesetet is okoz a kiesése előtt, amiért további szankciót érdemelt volna.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: