A Williams volt a pénteki nap legnagyobb meglepetése Monzában: Carlos Sainz különösen elemében volt, mindkét szabadedzésen a top háromban zárt, de Alex Albon is ott volt az élmezőnyben.
Érdekes módon a spanyol pilóta ennek ellenére úgy érezte, hogy bőven van még min javítaniuk.
„A köridő és a teljesítmény szempontjából biztató volt a nap, szerintem jó alapbeállítással kezdtünk, jó volt az autó egyensúlya, és megfelelő köröket futottunk” – fogalmazott a nap végén Sainz.

„Viszont az önbizalom terén még nem vagyok 100%-os. Szenvedtem kicsit a Parabolicában és az Ascari elején is, hogy bedobjam az autót és ott is tartsam az íven. Eléggé más érzés ezt az autót vezetni itt, mint a Ferrarit, minden körben próbáltam tanulni és alkalmazkodni” – magyarázta.
„De a tempó biztató, ahogy mondtam is, most az a lényeg, hogy már az első körtől magabiztosabban érezzem magam benne, amikor felrakom az új gumit, és egy-két kanyarban van még lemaradásom. De összességében jó a tempó.”
Albon szerint mindent elvégeztek ma, amit beterveztek, ezzel elégedettek, a nagy kérdés az, hogy mit tudnak átmenteni szombatra.
„Most az a lényeg, hogy ezt meg tudjuk-e ismételni, és ilyen lesz-e az autó holnap is? Sok munka áll előttünk. Vannak jó tartományaink, de azt is láttuk már sokszor, hogy a kivezető köreink és a gumimelegítésünk nagyon trükkös tud lenni. Szóval az a lényeg, hogy tényleg végre is tudjuk hajtani, amire képesek vagyunk” – tette hozzá.