DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Wolff további manőverekre biztatja Antonellit

Előzetesen is számítottak rá, hogy lesznek hibái idén az újoncnak, de a Mercedes F1-es vezére továbbra is hisz az olaszban.

Charles Leclerc kiütése ellenére is hasonló próbálkozásokra sarkallja Andrea Kimi Antonellit Toto Wolff: a Mercedes F1-es csapatfőnöke szerint előzetesen is tudták, hogy számíthatnak idén hibákra az újonctól, de ezekből csak tanulhat az ifjú olasz.

Antonelli a vasárnapi Formula-1-es Holland Nagydíjon a döntött 3-as kanyarban próbálkozott az alsó íven elmenni az épp a bokszból kihajtó Leclerc mellett, de nekicsúszott a Ferrarinak: a monacói a falnak csapódva kiesett, míg a 19 éves pilótát 10 másodperces büntetéssel sújtották, így bár célba ért, de pontot nem szerzett.

f1-antonelli-leclerc-crash-2



Maga a versenyző személyesen kért elnézést a Ferraritól a történtekért, és bár a végeredményt Wolff is sajnálta, a Mercedes első embere – aki a Formula.hu-nak nemrég adott interjúban is hosszasan beszélt az újoncról – továbbra is kiállt neveltjük mellett, és további határfeszegetést vár tőle:

„Arra gondoltam verseny közben, hogy mi történt volna, ha Kimi megelőz egy Ferrarit. Szerintem az emberek Olaszországban örültek volna. Az olasz szurkolók egy olasz versenyzőt akarnak, aki harcol, feszegeti a határokat az autóval, és olykor át is lépi azokat. És ez történt vasárnap is” – nyilatkozta Wolff.

„Nyilván a csapat szempontjából nem akarunk kiütni egy Ferrarit. Nyilvánvalóan nem. És biztos vagyok benne, hogy különösképp Kimi nem akar kiütni egy Ferrarit. De ez van, ilyen a kemény versenyzés. Sajnálatos, és sajnálom is Charles-t és a Ferrarit. De azt akarjuk, hogy próbálkozzon ilyen manőverekkel, és ezt is kell tennie.”

„A versenyautóban ülve egy kemény ellenfél, és már gokartos kora óta az. Ha lehajtja a sisakrostélyt, előjön belőle a szörnyeteg, és ezt is akarjuk” – fogalmazott a Mercedes F1-es vezére, aki azt is elmondta, hogy már a tavalyi bejelentés alkalmával tudták, hogy lesznek hibái Antonellinek:

f1-antonelli-mercedes-zandvoort-2

„Világossá tettük számára, amikor megadtuk neki a lehetőséget, hogy adunk egy tanulóévet, és ott lehetnek pillanatok, amikor kitépnénk a hajunkat, és lehetnek briliáns momentumok is. És szerintem ez a hétvége ezt elég jól összefoglalja.”

„Az első szabadedzésen elkövetett hiba egyértelműen hátrányba hozta egész hétvégére. Aztán a futamon voltak részek, amikor szabad levegőben remekül vezetett, a McLaren mögött a leggyorsabb volt, zárkózott fel, aztán megint érintett volt egy balesetben, ami sajnos Charles és Kimi versenyének végét is jelentette. Hullámzó volt, és abszolút ezt vártuk ebben a szezonban. Minden ilyen nap lecke lesz a következő évre.”

Wolff hozzátette: persze fontos a Mercedesnek a konstruktőri világbajnoki harc, hiszen a második-harmadik helyért folytatott versenyben minden pont számít, ugyanakkor így is bízik hosszú távon Antonelliben – akit egyébként még az ifjú Max Verstappennel is összevetett:

„Olyan pilótát akarunk, akinek megvan a sebessége, aki gyors, aki tanul, és aki pontokat szerez. De az összes nagy versenyző követ el hibákat. Nehéz most összevetni Maxszal, hiszen más környezetbe rakták az elején a Toro Rossónál. De neki is voltak pillanatai, amikre azt mondhattuk, hogy az nagy hiba volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: