DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

McLaren: Egy még jobb Landót fogunk látni

A wokingiak F1-es főnöke úgy érzi, a zandvoorti kiesése és a megnőtt vb-hátrány csak még motiváltabbá teszi a brit pilótát, hogy a legtöbbet hozza ki magából.

Andrea Stella szerint egy még jobb Lando Norrist láthatunk majd azok után, hogy a vasárnapi F1-es Holland Nagydíjon kiesett: a McLaren Formula-1-es csapatfőnöke szerint a brit még motiváltabb lesz, hogy kihozza a benne rejlő maximális potenciált.

Norris úton volt a második hely felé Zandvoortban, amikor a futam hajrájában műszaki probléma kiállni kényszerült. Ezzel a győztes csapattárs, Oscar Piastri előnye hirtelen 34 pontra ugrott vele szemben a vb-összetettben.

f1-norris-mclaren-holland-1



A brit pilóta a kiesését követően úgy nyilatkozott, hogy ezzel ugyan nőtt rajta a nyomás, ugyanakkor a különbség már akkora, hogy akár meg is nyugodhat és egyszerűen csak megpróbálhatja megnyerni az összes versenyt. Stella hasonlóa vélekedik versenyzője mentalitásáról:

„Nagyon érett személy. Ő az egyik legtisztességesebb, legkiegyensúlyozottabb, és azt mondanám, legmegbízhatóbb ember és versenyző. Szóval amikor azt mondja, hogy teljes mértékben eltökélt lesz vagy bármit is mondott, akkor az azt jelenti, hogy még többet megpróbál kihozni magából és a benne rejlő hihetetlen potenciálból” – nyilatkozta Stella, akit a Crash.net idéz.

„Várom, hogy lássam, hogy mire lesz képes Lando, mert tudjuk, hogy óriási a tehetsége, és biztos vagyok benne, hogy ez a bajnoki helyzet még több extra motivációt ad neki, hogy megpróbálja azt kiaknázni.”

„Maximális támogatást fogunk nyújtani számára, hogy biztosan harci szellemben maradjon. De mint korábban is mondtuk, szerintem ez magától fog jönni, és ha valami, akkor talán egy még jobb verzióját láthatjuk majd Landónak, hiszen itt az ideje – ha van még több benne – még többet kihozni a benne rejlő potenciálból.”

f1-norris-mclaren-holland-2

„Úgyhogy várom, hogy lássam Landót a következő futamokon. Biztos vagyok benne, hogy ez remek látványosság lesz a Formula-1 számára, és még izgalmasabb lesz az Oscarral vívott versengése.”

 

Nem változik a McLaren hozzáállása

Stella azt is hozzátette, hogy az elbillenő világbajnoki párharc ellenére sem fog változni a McLaren hozzáállása a két csapattárs versenyéhez, továbbra is egyenlő bánásmódban részesítik Piastrit és Norrist:

„Szóval a lehető legsemlegesebbnek kell maradnunk, kiegyensúlyozottan, tisztességesen és sportszerűen segítve Lando és Oscar saját törekvéseit. Nem hiszem, hogy bármilyen változás történne a csapat hozzáállásában amiatt, hogy ez történt Zandvoortban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: