Lando Norris a harmadik szabadedzés leggyorsabb körével jelezte: ő a Holland Nagydíj favoritja. Az első két tréningen is leggyorsabb holland 1:08,972-es köridőt rakott össze az utolsó 60 perces tréningen. Oscar Piastri negyed másodpercre maradt le tőle, a harmadik helyen George Russell lemaradása pedig már csaknem kilenc tizedmásodpercet tett ki – külön ligában a McLaren Zandvoortban.

Lassan indult a harmadik szabadedzés 11:30-kor, nem siették el a pályára gurulást az élcsapatok, az első 15 percben Colapinto, Bortoleto és Stroll is állt az első helyen, amíg meg nem érkezett a két McLaren.
A két MCL39 mindjárt lágy abroncsokkal érkezett, az első szettel megtett menet pedig Oscar Piastrinak kedvezett, aki 1:10,120-as körével az élre állt, másfél tizedmásodperccel a pénteki napot uraló Lando Norris előtt.
Norris visszavágott az edzés hajrájában, friss szett lágy abroncson: az 1:09-es régiót átugorva 1,1 másodpercet javítva fölényes, 1:08,972-es köridőt rakott össze, egyértelműsítve, hogy házon belül továbbra is ő a McLaren favoritja.
Piastri 0,242 másodpercet kapott csapattársától, a második erőnek bizonyuló Mercedesszel George Russell lemaradása pedig már 0,886 másodpercet tett ki. Remekelt az utolsó tréningen a két Williams, Carlos Sainz negyedik és Alex Albon hetedik helyével, akik közé az ötödikként végző Max Verstappen és hatodik Charles Leclerc fért be.

A pénteki remeklés után szombaton délben szürkén szerepeltek az Aston Martinok, Lance Stroll nyolcadik lett, Fernando Alonso tizedik helyen végzett előző napi második helye után. A mezőny második felében találjuk csak a 14. helyezett Lewis Hamiltont és 17. helyezett Andrea Kimi Antonellit.
A hibákban bővelkedő és három piros zászlóval megszakított pénteki edzések után az utolsó tréningre összehangolódott a pályával a mezőny, egyetlen említésre méltó incidens történt: Fernando Alonso a bokszutcába menet ütközött csaknem össze George Russell-lel, aki lassabb tempóban az Aston Martin elé húzta a Mercedest.

A kvalifikáció a megszokottnál korábban, 15:00-kor kezdődik Hollandiában.
A Holland Nagydíj harmadik szabadedzésének eredménye:
| Versenyző | Csapat | Köridő | Körök | |
| 1 | Lando Norris | McLaren | 1:08.972 | 15 |
| 2 | Oscar Piastri | McLaren | +0.242 | 14 |
| 3 | George Russell | Mercedes | +0.886 | 16 |
| 4 | Carlos Sainz | Williams | +0.941 | 22 |
| 5 | Max Verstappen | Red Bull Racing | +0.953 | 19 |
| 6 | Charles Leclerc | Ferrari | +0.966 | 22 |
| 7 | Alexander Albon | Williams | +1.127 | 21 |
| 8 | Lance Stroll | Aston Martin | +1.131 | 23 |
| 9 | Isack Hadjar | Racing Bulls | +1.194 | 20 |
| 10 | Fernando Alonso | Aston Martin | +1.260 | 20 |
| 11 | Liam Lawson | Racing Bulls | +1.328 | 16 |
| 12 | Yuki Tsunoda | Red Bull Racing | +1.377 | 18 |
| 13 | Gabriel Bortoleto | Kick Sauber | +1.389 | 20 |
| 14 | Lewis Hamilton | Ferrari | +1.401 | 19 |
| 15 | Oliver Bearman | Haas | +1.623 | 18 |
| 16 | Nico Hulkenberg | Kick Sauber | +1.627 | 23 |
| 17 | Kimi Antonelli | Mercedes | +1.725 | 30 |
| 18 | Esteban Ocon | Haas | +1.829 | 17 |
| 19 | Pierre Gasly | Alpine | +1.991 | 23 |
| 20 | Franco Colapinto | Alpine | +2.082 | 20 |