DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„A Ferrarinál véget érne a karrierje” – Maranellótól óva intik Verstappent, az Aston Martin nem készült fel rá

Bernie Ecclestone reméli, Max Verstappen nem a Ferrarinál köt ki. Eközben Adrian Newey állítólag kijelentette, az Aston Martin még nem áll készen a négyszeres világbajnokra.

Max Verstappen a Hungaroringen kimondta, 2026-ban marad a Red Bull versenyzője, ennek ellenére a holland világbajnok jövője továbbra is élénken foglalkoztatja a közvéleményt, főleg a Holland Nagydíj felvezetésében.

A Formula-1 egykori vezére, Bernie Ecclestone arról beszélt, reméli, hogy Verstappen végül nem a Ferrarinál köt ki, mert ez a kimenetel „karrierje vége lesz”. Az egykori vb-ezüstérmes, Riccardo Patrese pedig azt hintette el, hogy maga Adrian Newey mondta neki: az Aston Martin nem áll készen Verstappen csatlakozására.

„Mindig képes egy jó csapatot egy győztes csapattá fordítani” – mondta a Sport.de-nek nyilatkozva Bernie Ecclestone. Ennek némiképp ellentmondva reméli, nem Maranello lesz a célállomás: „Ha a Ferrarihoz megy, az a karrierje vége lesz. Reméljük, hogy nem történik meg.”

 



Ecclestone úgy gondolja, hogy Lewis Hamiltonnak nincs jövője a Ferrarinál, már vissza kellett volna vonulnia – ennek hangot adott korábban is. Verstappen helyett a legújabb generáció két tagját ajánlja a Scuderia figyelmébe:

„Feltörekvőt versenyzőt kell választaniuk. A brazil Bortoletót vinném, akiből szerintem nagyon jó versenyző lesz, vagy Isack Hadjart. Bortoleto el tudja végezni a munkát, tegyék a megfelelő autóba és meglátják” – mondta a 94 éves Ecclestone.

Newey szerint az Aston Martin nem készült még fel?

Erről nem a silverstone-i együttes első számú műszaki vezetője, hanem a hatszoros nagydíjgyőztes Ricciardo Patrese beszélt a tervezőlegendával folytatott beszélgetésre hivatkozva. Patrese 1992-ben második lett a világbajnokságban, a Newey által tervezett Williamsszel.

„Goodwoodban beszéltem Adriannel, aki úgy érzi, jövőre nem fognak készen állni, ezért nem teszik magasra az elvárásokat. Ha mégis készen lesznek, akkor az számára jobban fog kinézni. De őszintének tűnt, amikor azt mondta, nem fognak készen állni a bajnokságra” – idézi a Crash.net Patresét.

„Adrian esetében persze sosem lehet tudni, mivel hihetetlen ember, aki a szíve mélyén talán reméli, hogy készen állnak már jövőre, de nem akarja kimondani” – beszélt arról az olasz egyversenyző, hogy Newey nem vár csodát az Aston Martin 2026-os szezonjából. Ebből következik, hogy amíg az Aston nem képes a top eredményekre, Verstappen csatlakozásáról is korai beszélni:

„Azt is elmondta, hogy nem állnak készen Verstappen megszerzésére a következő évben, mert nem gondolja, hogy győztes autót tudnának biztosítani neki. Ezt mondta ő. Majd utána meglátjuk, mi alakul ebből. Tudja, milyen erős Verstappen, és ha az autóban megvan a potenciál, hogy bajnokságot nyerjen, Verstappen egyértelműen opció lehet az Aston Martin számára” – fogalmazott Patrese.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: