Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamiltonnak vissza kellene vonulnia, sőt már korábban meg kellett volna ezt lépnie: a Formula-1 korábbi vezére szerint a 40 éves pilóta megfáradt és mással kellene foglalkoznia.
Hamilton számára egyelőre nem épp diadalmenet a ferraris kaland, a hétvégi Magyar Nagydíjon pedig újabb mélypontra jutott. Egyfelől azzal, hogy az időmérőn és a futamon sem fért be a top 10-be, másfelől pedig a nyilatkozataival: a kvalifikáció után konkrétan „haszontalannak” nevezte magát, és azt javasolta a maranellóiaknak, hogy cseréljenek pilótát.

A hétszeres F1-es világbajnok jelenlegi és volt főnöke, Frederic Vasseur és Toto Wolff egyaránt kiállt. A száguldó cirkusz korábbi első embere, Bernie Ecclestone azonban nem kímélte Hamiltont, aki fölött szerinte eljárt az idő:
„Lewis nagyon tehetséges: az volt, és valószínűleg még mindig a. De ahogy sok más vezető sportszemélyiség, amikor elérik a csúcsot, onnantól csak egy út van számukra, és az nem a jó irányba halad: csak lefelé vezet.”
„Elfáradnak. Lewis is fáradt. Már az örökkévalóság óta ezt csinálja. Szüksége van egy kis pihenésre, egy teljes újraindításra, hogy valami teljesen mást csináljon. Talán nem gondol erre, de hamarosan megszokja, hogy más dolgokat csináljon a visszavonulása után az autósporttól távol.”
„Úgy gondolom, egy ideje már meg kellett volna ezt tennie. Ez a srác nem csap be senkit, de önmagát csapná be, ha folytatna. Abba kellene hagynia most. Ha én intézném a dolgait, azonnal tárgyalnék a Ferrarival és mondanám, hogy ’ha van valaki Lewis helyettesítésére, akkor félre fog állni’.”

„Nem akarnám, hogy bármi rossz történjen Lewisszal. Nincs harcban a világbajnokságért, és az élete ezen szakaszában nem érné meg neki két évet az ágyban tölteni törött háttal vagy bármi hasonló kellemetlenséggel. Már nem kell többé kockázatot vállalnia. Nyert hét világbajnoki címet, és ez bőven elegendő” – tette hozzá Ecclestone.
Hadjart vagy Bortoletót Hamilton helyére!
A Hungaroringen is feltűnt 94 éves üzletember arra is tett javaslatot, kivel kellene pótolnia Hamiltont a Ferrarinak – két idei újoncot javasolna a vörösök számára:
„Ha el tudnám lopni, Isack Hadjart vinném el a Racing Bullstól. Szuper jól teljesít az első évében, és egy remek srác. Magasra értékelem a brazil barátunkat is” – utalt a sauberes Gabriel Bortoletóra. „Tehetséges. Mindketten értelmesek is.”