Csak a futam után derült ki Charles Leclerc számára, hogy a karosszériával adódott gondja a Formula-1-es Magyar Nagydíj utolsó etapja során, ezért tűnt el teljesen a sokáig a győzelemre is esélyesnek tűnő Ferrari tempója.
Leclerc a pole-ból indulva vezetett a Hungaroringen, ám a második kerékcsere után nagyon visszaesett a tempója, így nemcsak Oscar Piastri, hanem még George Russell is megelőzte, ezzel pedig a monacói csupán a negyedik helyen futott be vasárnap.
A rádióban meglehetősen frusztrált volt a pilóta, kifakadt a csapatára, amiért szerinte nem hallgatnak rá. A leintést követően azonban már higgadtabban nyilatkozott Leclerc, aki elárulta: kiderült, hogy más volt a gond, mint azt elsőre sejtette.

„Először is, vissza kell vonnom a rádióban elhangzottakat, mert azt gondoltam, egy valami miatt történtek a dolgok, de aztán részletesebb magyarázatot kaptam az autóból kiszállva. Valójában adódott egy problémánk a karosszériával, és semmit sem tehettünk volna másként” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében.
„A 40. kör környékén kezdtem el érezni a problémát, és aztán körről körre rosszabb lett, a végére pedig már két másodperccel visszaesett a tempóm. És az autó egyszerűen vezethetetlen volt. De ismétlem: ez egy egyszeri hiba volt, nem kellene többet újra megtörténnie.”
„De így is nagyon csalódott vagyok. Egy esélyünk volt futamot nyerni ebben az évben, méghozzá ezen a hétvégén. Az első etap tökéletes volt, a második etap első körei is jó voltak, szerintem megvolt a tempónk, hogy megpróbáljuk megnyerni a futamot. Az utolsó etap viszont katasztrofális volt, amikor elkezdtem érezni a problémát a karosszériával.”
Leclerc hozzátette: egyelőre még nem tudja, mi okozta a váznál a gondot, ő pedig személy szerint elsőre azt hitte, a kiállásnál túl agresszív volt az első szárnyon végrehajtott változtatás, ezért fakadt ki a Ferrarira. Azt viszont nem gondolja, hogy alaptempóból ma jobbak lettek volna a McLarennél:

„Nem hiszem, nem tudom, szerintem ma is nagyon-nagyon gyorsak voltak. Ami a győzelmi reményt adta, hogy az első helyről indultam, és a felkavart levegőben küszködtek azzal, hogy megelőzzenek. Oscarnak talán jobb tempója volt, de nem tudott előzni.”
„De nem gondolom, hogy úgy vághatunk neki a szezon második felének, hogy bárhol nyerhetünk. Ezért is vagyok ennyire frusztrál, hogy talán ez volt az egyetlen esélyünk az egész szezonban, de sajnos ezzel a problémával nem tudtunk többet tenni.”
Így látta a Russell elleni védekezést
A futam hajrájában Leclerc meglehetősen necces, féktávon bemozgós védekezést mutatott be a dobogó alsó fokát tőle elcsenő Russell-lel szemben, amiért büntették is a ferrarist. A monacói így értékelte a történteket:
„Tudtam, hogy a határon voltam… Nincs ennél több véleményem róla. Úgy éreztem, a féktáv előtt mozogtam, aztán pedig a csúcspont felé közelítve fékeztem, ahogy általában szoktam. De el tudom képzelni, hogy George eléggé hangos volt a rádión…” – mondta el Leclerc, hozzátéve, hogy a versenye alakulása fényében nem igazán érdekli a büntetés.