DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat
F1

Norris még nem írja le Verstappen esélyeit

Piastrival ellentétben még nem zárja ki a címvédő F1-es felzárkózását – igaz, azt ő is elismerte, hogy a McLarennél jobb a csapat és az autó is.

Hiába szakadt le már több mint három futamgyőzelemnyi távolságba Max Verstappen, Lando Norris még mindig nem zárja ki a regnáló világbajnok esélyeit az idei Formula-1-es vb-harcban.

A 2025-ös évadot eddig egyértelműen a McLaren uralja: két futamot nyert ugyan Verstappen a Red Bull-lal, egyet pedig George Russell a Mercedesszel, a többi nagydíjat mind Oscar Piastri és Lando Norris húzta be, ráadásul több kettős győzelmet is arattak.

f1-verstappen-norris



Ennek köszönhetően a vb-tabellán is ők dominálnak: Piastri az F1-es Magyar Nagydíjra fordulva 16 ponttal vezet Norris előtt. Verstappen áll a harmadik helyen, az ő lemaradása ugyanakkor már 81 pontra rúg az éllovas ausztrállal szemben.

Emiatt Piastri a hungaroringi médianapon elismerte, hogy valószínűleg végleg kettejük harcává vált Norrisszal az idei világbajnoki küzdelem. A csapattárs ugyanakkor még nem írná le Verstappen esélyeit sem:

„Sosem lehetetlen” – nyilatkozta a brit pilóta a Formula.hu jelenlétében a mogyoródi pályán. „Bizonyítottuk ezt mi is tavaly, de elég messze van.”

„A csapatunk sokkal stabilabb és sokkal jobban is teljesít, mint a Red Bull, de Max így elég könnyedén a valaha volt egyik legjobb versenyző a Formula-1-ben. Szóval pilótaként sosem zárnám ki az esélyeit. Jobb autónk van, jobb a csapatunk, szóval magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy elöl maradhatunk” – tette hozzá Norris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: