Szerda késő délelőtt robbant a bomba: a Red Bull Racing azonnali hatállyal, a mai naptól kezdve „felmentette a feladatai alól” Christian Horner csapatfőnököt és vezérigazgatót. Egyúttal azt is bejelentették, hogy az ő helyét a Racing Bulls eddigi vezetője, Laurent Mekies veszi át.
Horner 2005 óta, azaz a csapat létrejötte – pontosabban a Jaguar felvásárlása – óta irányította a bikások nagycsapatát, azaz ő volt a Red Bull Racing eddigi egyetlen csapatfőnöke. Mekiest 2024 elején nevezték ki a Racing Bulls élére a 18 év után távozott Franz Tost helyére, Peter Bayer vezérigazgatóval közösen irányították a faenzai istállót.

„Abszolút megtiszteltetés volt az utóbbi másfél évben Peterrel együtt vezetni a csapatot” – fogalmazott Mekies a Racing Bulls közleményében. „Csodálatos kaland volt hozzájárulni a Racing Bulls születéséhez az összes tehetséges emberünkkel együtt. Hihetetlen az egész csapat szellemisége, és erősen hiszem, hogy ez csak a kezdet.”
Mekies tehát ezzel mindössze a második csapatfőnöke lesz a Red Bullnak az alakulat F1-es fennállása során.
Permane a Racing Bulls új F1-es csapatfőnöke
Az energiaitalosok második csapata azt is közölte, hogy az átigazoló Mekies helyét az eddig versenyigazgatói pozíciót betöltő Alan Permane veszi át csapatfőnökként. „Alan a tökéletes ember arra, hogy most ezt átvegye és folytassa az utunkat. Kívül-belül ismeri a csapatot, és mindig is fontos pillére volt a korai sikereinknek” – mondta kollégájáról Mekies.

A korábban hosszú évekig a Renault-nál vezető versenymérnökként és sportigazgatóként is dolgozó Permane így nyilatkozott:
„Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy felvehetem a csapatfőnöki posztot, és szeretnék köszönetet mondani Olivernek és Helmutnak [Mintzlaff és Marko] a belém vetett bizalomért. Alig várom, hogy Peterrel közösen folytathassuk azt a jó munkát, amelyet ő és Laurent végzett a csapat előreviteléért. Ez egy új kihívás számomra, de tudom, hogy mindenki támogatására számíthatok.”